RETRO RÁDIÓ

Kalapács alá kerül Maradona legendás ereklyéje





Aukcióra bocsátják Diego Maradona mezét, amelyet az 1986-os, angolok elleni labdarúgó világbajnoki mérkőzésen viselt.



Megosztás
Szerző: Metropol
2022.04.06. 21:30
ereklye

A brit Sotherby's aukciós ház szerdai közlése szerint az argentin világsztár ereklyéjéért várhatóan legalább négymillió fontot (1,8 milliárd forintot) kell majd fizetnie annak, aki meg akarja vásárolni.

A mez eddig a korábbi angol válogatott középpályás Steve Hodge tulajdonában volt, ugyanis ő volt az, aki a 2-1-es argentin győzelemmel zárult mérkőzés után mezt cserélt legendás ellenfelével.

A mexikóvárosi összecsapáson Maradona két gólt szerzett, ezek közül a második egy félpályás szóló végén született, az első találat pedig „az Isten keze” néven híresült el: a 2020-ban elhunyt csatár kézzel ütötte a kapuba a labdát, de a játékvezető és az asszisztensek ezt nem vették észre.

Az eddig legdrágábban értékesített labdarúgómez Peléé volt: a brazilok háromszoros világbajnoka az 1970-es vb-döntőben hordta azt a felsőt, ami kicsit több, mint 157 ezer angol fontért (akkori árfolyamon közel 60 millió forintért) talált új gazdára 2002-ben.





Ezeket olvastad már?
Csak ugráló bimbóit tudod bámulni: ringó mellű álomnő forrósítja föl a strandot – Videó

Csak ugráló bimbóit tudod bámulni: ringó mellű álomnő forrósítja föl a strandot – Videó

Dárdai Pál: „Gratulálok Dárdai Bencének” – Legkisebb fiát és tökös támadóját ünnepli az edző

Dárdai Pál: „Gratulálok Dárdai Bencének” – Legkisebb fiát és tökös támadóját ünnepli az edző

Őrült menetbe csöppent a Fradi, az új edző már mindenbe belekóstolt

Őrült menetbe csöppent a Fradi, az új edző már mindenbe belekóstolt

Szexi bombázókkal erősít a Spíler TV csapata

Szexi bombázókkal erősít a Spíler TV csapata

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás