Rengetegen teszik fel a kérdést, miért nem játszatja a szövetségi kapitány a legtöbb válogatottsággal rendelkező Balázst.
Marco Rossi a Nemzeti Sportnak adott interjút, amiben rengeteg dolgot elárult a nemrég kihirdetett válogatott kerettel kapcsolatban. Így szó esett a legendás labdarúgóról Dzsudzsák Balázsról is, aki maga 108-szor vette már magára a válogatott meggypiros mezét, azonban egyelőre nem fog nőni ez a szám.
„Azt azonban szeretném leszögezni, hogy aki azt gyanítja, személyes problémám van vele, téved. Tisztelem, amit eddigi pályafutása során elért – a klubjaiban és a nemzeti együttesben egyaránt. Ugyanakkor mindenki tisztában van azzal, hogy amíg korábban leginkább szélsőként volt a csapatai hasznára, a Debrecenben már középső középpályásként játszik. Jó formában van, gólokkal és gólpasszokkal segíti a Lokit, de a középpálya azon részén, ahol ő mostanság szerepel, nekem más típusú futballistákra van szükségem” – árulta el Rossi a lap számára.
Azonban a mester azt is elmondta, miben kellene fejlődnie Balázsnak, hogy ha vissza akar térni a válogatottba.
„Olyanokra van szükségem, akik nemcsak sokat futnak, hanem a nemzetközi szinten megkövetelt sebesség is megvan bennük, miközben sok labdát szereznek. Megítélésem szerint ez a képesség már kicsit hiányzik Balázsból. Annak tehát, hogy nem kalkulálok vele, ez az oka, semmi más. De rá is igaz, ami mindenki másra: senki előtt sem csukom be végleg azt a bizonyos kaput” – árulta el a tréner.
A kapitány korábban kihirdette a végleges keretet. A válogatottba újra visszatért a fiatal nagyágyúnk, Szoboszlai Dominik is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre