Történelmi magyar aranyérem az olimpiai sportágban - Videó!





Az 54 kilogrammos súlycsoportban szereplő Salim Omar aranyérmet nyert a szófiai taekwondo Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján, ezzel Magyarország történetének első, felnőtt kontinensbajnoki címét szerezte.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.04.08.
taekwondo

Az MTK Los Angelesben élő és készülő versenyzője, Salim Omar valamennyi riválisát magabiztosan verte, a döntőben is nagy fölénnyel nyert görög vetélytársával szemben.

Patakfalvy Miklós, a Magyar Taekwondo Szövetség elnöke, aki a bulgáriai kontinensviadalon a versenyigazgatóság tagjaként van jelen, a helyszínről az MTI-nek elmondta, hogy a négy nap múlva 18 éves fiatalember öt mérkőzéséből négyet is idő előtt fejezett be, így megérdemelten lett aranyérmes.

Salim Omar történelmi tettet hajtott végre (fotó: Magyar Taekwondo Szövetség)

„Történelmi siker, fantasztikus kezdés” - nyilatkozta az elnök a két éve junior Eb-ezüstérmes Salim Omar nyitónapi teljesítményét méltatva. Kiemelte, hogy Szófiában egyedül az elődöntőben vele szembe került orosz Vjacseszlav Bovkun úszta meg szorosabb vereséggel (11-7), a fináléban viszont - ahogyan azt tette korábban örmény, moldovai és szerb ellenfelével - a görög Diony Rapszomanikiszt is tetemes különbséggel (31-9) „intézte el”.

A nyitónap másik két magyar szereplője közül Salim Sharif (58 kg) - Omar 19 éves bátyja - első meccsét megnyerte egy dánnal szemben (18-14), a legjobb 16 között azonban egyetlen ponttal (14-15) kikapott bolgár ellenféltől. Hazai tekvondós búcsúztatta Kopcsik Laurát (49 kg) is, aki bemutatkozó mérkőzésén a nyolcaddöntőben maradt alul (3-14).

A koreai eredetű, az olimpia műsorán is szereplő küzdősport idei Európa-bajnokságán a kontinens legjobbjai - köztük hét magyar tekvondós - a koronavírus-járványra tekintettel a külvilágtól hermetikusan elzárva küzdenek az érmekért és világranglista-pontokért.

Nem esett messze az alma a fájától Érdekesség, hogy Omar édesapja, Salim Gergely 1992-ben, a barcelonai olimpián aranyérmes lett, amikor a tekvondó, mint bemutató sportág szerepelt az ötkarikás játékokon, nagybátyja, Salim József pedig 2000-ben ötödik lett magyar színekben.

 





Ezeket olvastad már?
„Bujkálnom kellett volna, ha nem nyerünk" - a láncdohányos legendát gyászolja a futballvilág

„Bujkálnom kellett volna, ha nem nyerünk" - a láncdohányos legendát gyászolja a futballvilág

Szoboszlai edzője elárulta, visszatér Liverpoolba

Szoboszlai edzője elárulta, visszatér Liverpoolba

Gyász: meghalt a 31 éves olimpiai játékos, a jövő reménysége

Gyász: meghalt a 31 éves olimpiai játékos, a jövő reménysége

Nekik köszönhetjük őket: így néz ki Dzsudzsák, Dibusz, Varga Barnabás és a többiek anyukája - galéria

Nekik köszönhetjük őket: így néz ki Dzsudzsák, Dibusz, Varga Barnabás és a többiek anyukája - galéria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás