
Igazi vagy mű? Leveszi melltartóját, bebizonyítja a vagány kebelcsoda - Videó
Ha nem hiszitek, megmutatom - gondolta Brandy, és megtette.
Magyar János úgy vág neki az évnek, hogy az utolsó pillanatig minden kérdéses.
Hungaroring, Red Bull Ring, Slovakiaring vagy éppen Brno. Az FIA által is elismert Közép-Európai Zóna Bajnokság közzétette idei versenynaptárát. A tervek szerint április 16-án és 17-én kezdődik a szezon a Hungaroringen.
Magyar János számára mindig központi helyet foglal el a mogyoródi versenypálya, hiszen csak pár kilométerre lakik a magyar aszfaltcsíktól.
- Az biztos, hogy verseny lesz, de azt nem tudjuk, hogy mekkora mezőny lesz és hány sorozat versenyzői látogatnak el két hét múlva a Hungaroringre – kezdte Magyar János. Tavaly a koronavírus miatt kimaradt a szezonnyitó magyar verseny. Szerintem mindenki várja, hogy újra versenyezhessünk.
A Hungaroringről több szép emléke is van az őrbottyáni pilótának. Többek között itt szerezte meg 2015-ben az első abszolút magyar bajnoki címét és 2019-ben itt alapozta meg a második FIA Közép-Európai Zóna Bajnoki címét.
- A rajt előtt mondta a csapat, hogy meg kell vernem Paolo Brajnikot, amire reális esély nem volt. A rajtrács negyedik pozíciójából rajtoltam, mondhatjuk, hogy jól kaptam el a rajtot és célegyenes végén már vezettem a versenyt – emlékezett vissza a bajnok.
Tavaly a Forma 3-as Tatuus Hondával versenyző Magyar János egy hétvégén állt rajthoz augusztus végén a Slovakiaringen, ahol egy technikai hiba miatt az utolsó rajtkockából rajtolt. Hiába a több hónap kihagyott versenyzés a rajtnál 11 pozíciót javított, majd az első körben további két előzést mutatott be. Végül a második helyen intette le a kockás zászló. Idén hosszabb szezont tervez az őrbottyáni versenyző. Aki bajnoki címre tör a kategóriában.
Ha nem hiszitek, megmutatom - gondolta Brandy, és megtette.
Kós Hubert Amerikából rögtön Szingapúrba fog utazni a vb-re.
Az F1 Brit Nagydíjon büntetés miatt valaki a bokszból indul.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.