Megvan, hogy térhet haza a Honvéd focicsapata





Szurkolók nélkül tényleg nem lenne értelme.



Megosztás
Szerző: SK
Létrehozva: 2021.04.06.
bozsik aréna

Évek óta albérletben focizik a Honvéd csapata, de ennek hamarosan vége. Elkészült ugyanis Kispesten a Bozsik Aréna, melyet nemzetközi tornával avattak. Többek között itt játszották az U21-es Eb csoportkörének három meccsét.

Üresek a lelátók

A járványügyi intézkedések miatt egyelőre csak zártkapus meccseket rendezhetnek a kispesti létesítményben. Pedig az aréna minden szempontból alkalmas a tömegek befogadására. A 8200 néző befogadására hitelesített stadionban a tízezer négyzetméteres játéktér végig fedett lesz a lelátó. A lelátó alatt 438 parkolóhelyet alakítanak ki a szakemberek, ezek harmada a VIP-vendégek részére lesz fenntartva.

A magyar együttes Romániétól kapott ki itt az U21-es Eb-n

Várat magára a hazatérés

A Honvéd évek óta albérletben, az MTK pályáján játssza hazai mérkőzéseit. Adódik a kérdés, ha kész a stadion, miért nem költözik haza a csapat, hiszen a kispesti szurkolók érthetően már csak azt várják, hogy ők is elfoglalhassák helyüket a lelátón. Információnk szerint a klub nem szeretné nézők nélkül avatni az NB I-ben az arénát, ezért a hazaköltözéssel megvárják, míg a járvány lecsendesedése után végre a szurkolók is mehetnek a stadionba. Az NB III-as második együttes a Szekszárd kiütésével ugyanakkor már felavatta az új pályát.

Májusban folytatódik az Eb

Az U21-es korosztályos Eb-t Szlovéniában és Magyarországon rendezik. A Bozsik Arénába négy meccset írtak meg. A románok 1-1-es döntetlen játszottak itt a hollandokkal és a mieinket 2-0-re verték, lapzártánk után pedig a németekkel csaptak össze. Az egyenes kieséses szakasz májusi negyeddöntőiben egy összecsapást rendeznek a piros-fekete stadionban. A Honvéd-drukkerek persze abban bíznak, hogy addig ők is hazatérhetnek a csapattal a kispesti otthonba.





Ezeket olvastad már?
9000 forintos víz: elképesztő árakkal sokkol a Forma–1-es futam

9000 forintos víz: elképesztő árakkal sokkol a Forma–1-es futam

Sokak kedvence volt, te is licitálhatsz a Magyar Televízió ikonikus tárgyára

Sokak kedvence volt, te is licitálhatsz a Magyar Televízió ikonikus tárgyára

„Nem ez volt a terv” – Dárdait alaposan átejtették Berlinben

„Nem ez volt a terv” – Dárdait alaposan átejtették Berlinben

Nem bír a hatalmas melleivel, átlátszó ruhában villantott a démoni üzletasszony

Nem bír a hatalmas melleivel, átlátszó ruhában villantott a démoni üzletasszony

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás