Budapesten Európa legjobb pólósai, ekkor szurkolhatunk a Fradinak





A Bajnokok Ligája egyik csoportját a Duna Arénában rendezik.



Megosztás
Szerző: SK
Létrehozva: 2020.11.20.
Bajnokok Ligája vízilabda Fradi

A címvédő Ferencváros hazai pályán játszhat a csoportban a vízilabdázók Bajnokok Ligájában. A járvány miatt teljesen új a lebonyolítás, több sportághoz hasonlóan ezúttal is buborékba költöznek a csapatok.

Itthonról csak a Fradi

Múlt héten zárult a pólósok BL-küzdelmeinek selejtezője. Az OSC a budapesti, a Szolnok pedig az olaszországi csoportban vérzett el, így ők biztosan nem lesznek ott a 12-es főtáblán. Szurkolhatunk viszont a világ jelenlegi legjobb csapatának, az évek óta veretlen Ferencvárosnak. Sőt, a Fradi a csoportjában Budapesten szerepel majd őt másik riválisával együtt. A teljes főtáblás versenysorozat három körét tornarendszerben bonyolítják le, a helyszín Ostia (Olaszország) és Budapest. Az időpontok: december 14-16., március 1-5., valamint április 19-22. A nyolcad döntő Hannoverben lesz 2021 júniusában.

Varga Dénes a Fradi legjobbja
Fotó: Nemzeti Sport

Szigorú szabályok

A nemzetközi szövetség mindent megtesz azért, hogy a meccseket biztonságban rendezzék meg. Fontos, hogy a meghatározott számú tagból álló küldöttség érkezhet egy meccs helyszínére, az összes szereplőnek negatív Covid-teszttel kell rendelkeznie. A küldöttség tagjai lehetőleg egyedül szálljanak meg egy adott szállodában és számukra semmilyen mozgás nem engedélyezett. A meccshelyszínre belépők számára kötelező a kézfertőtlenítő használata és a játékban közvetlenül részt vevők kivételével mindenkinek maszkot kell viselnie, s kötelező az egyméteres távolság.

Segít a magyar állam

Egy kormányhatározat döntött a LEN férfi vízilabda Bajnokok Ligája versenyrendezéséhez szükséges kormányzati intézkedésekről. Eszerint a magyar kormány támogatja, hogy a Magyar Vízilabda-szövetség a LEN felkérésére megrendezze a sorozat egyik csoportkörét. A kormány garanciát vállal a sportesemény megrendezésére, és ehhez legfeljebb 869.2 millió forintot biztosít. A jelenlegi szabályok értelmében nem lehetnek szurkolók a meccseken, lazulás esetén a Duna Arénát 30 százalékig meg lehet tölteni.





Ezeket olvastad már?
Nem bír a hatalmas melleivel, átlátszó ruhában villantott a démoni üzletasszony

Nem bír a hatalmas melleivel, átlátszó ruhában villantott a démoni üzletasszony

„Bujkálnom kellett volna, ha nem nyerünk" - a láncdohányos legendát gyászolja a futballvilág

„Bujkálnom kellett volna, ha nem nyerünk" - a láncdohányos legendát gyászolja a futballvilág

Szoboszlai edzője elárulta, visszatér Liverpoolba

Szoboszlai edzője elárulta, visszatér Liverpoolba

Gyász: meghalt a 31 éves olimpiai játékos, a jövő reménysége

Gyász: meghalt a 31 éves olimpiai játékos, a jövő reménysége

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás