
Kiderült! Ők lesznek az Oscar-díjátadó házigazdái
Regina Hall, Amy Schumer és Wanda Sykes lesz az 94. Oscar-díjátadó házigazdája - jelentette be kedden az amerikai filmakadémia.

Regina Hall, Amy Schumer és Wanda Sykes lesz az 94. Oscar-díjátadó házigazdája - jelentette be kedden az amerikai filmakadémia.

Bár a rapper már tavaly ősz óta nem él együtt Kardashiannal, nem tudja feldolgozni, hogy a realitysztár nem akar visszatérni hozzá, hanem inkább új párjával töltötte a szerelmesek napját.

A színésznő rendszeresen fut és edz, ennek köszönhetően ment át drasztikus átalakuláson.

Öröm és ujjongás fogadta az Exatlon Hungary visszatérő kihívóját, amikor megjelent a dominikai tengerparton.

Kembe Sorel 2014-ig aktívan sportolt, most pedig egy szerep kedvéért ismét visszatért a sportos életmódhoz. Szerinte a párkapcsolatunkra is jótékony hatást gyakorol, ha fittebbek vagyunk.

Mindenkinek szüksége van egy kis kikapcsolódásra, igaz ez még a királyi család tagjaira is. Katalinék titkos programja akkor kezdődik, amikor már a gyerekek is alszanak.

Egy újabb volt csapattársáról tálalt ki az Exatlon korábbi kihívója, kendőzetlenül beszélték ki a személyiségét.

A rapper meglepte barátnőjét egy igazán különleges estével, aminek a részeként elvitte egy romantikus vacsorára.

Tízéves zenei karrier után az énekes már nem akar kilépni apja, Jimmy árnyékából, hiszen rájött, ott van a legjobb helyen.

Az ismert tévés immár három gyermek büszke apukája. Nem csodálkozhatunk, hogy a tegnap született kisfiúról már egy képet is megosztott közösségi oldalán.

Andy Vajna özvegye új kedvesével, Zoltánnal szurkolt az év egyik legnagyobb sporteseményén.

Minden férfi és minden nagy bajnok mellé kell egy nő. Úgy tűnik, Liu Shaoang megtalálta az igaz szerelmet. Az immár kétszeres olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó párja, Tiffany itthonról a Liu testvérek édesanyjával szurkolt szerelmének.

Milly Everatt feladja szépségkirálynő-karrierjét, hogy teherautó-sofőrnek álljon. Az ötletet a Nagy-Britanniában lévő hatalmas sofőrhiány miatt találta ki.

A Dal 2022 zsűrije továbbra is a nézőkkel együtt keresi Magyarország slágerét.

Megvan a végső határidő az oktatásban részt vevők számára. Február 15. az érettségi és a továbbtanulás szempontjából is fontos.

Amíg a Jóban Rosszban egyik dokijaként naponta láttuk őt a televízióban, Kembe Sorel az újságokban is sokat szerepelt.
1400
1883
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.