
Újabb hírek érkeztek a harmadik agyvérzésén átesett Sláger Tibó állapotáról
39 napja van kórházban a népszerű zeneszerző-énekes, azonban szépen gyógyul és a felesége segítségével talpra tudott állni.

39 napja van kórházban a népszerű zeneszerző-énekes, azonban szépen gyógyul és a felesége segítségével talpra tudott állni.

Ahogy minden jóérzésű embert, úgy Csutit is nap mint nap megrázzák az Ukrajnából érkező szörnyű hírek. Az üzletember nem tétlenkedett, személyesen ment segíteni.

A szépség éjszaka tartott hazafele autójával, amikor rendőrök állították félre, és végül még a szonda is előkerült. Timi végig feszült volt.

Az a bizonyos február 18-i nap is ugyanúgy telt Sláger Tibónál, mint mindegyik: intézte a dolgait, nem érezte rosszul magát, villámcsapásként érte, amikor egyik pillanatról a másikra nem bírt megszólalni.

Szabó Andrást Csuti nem tétovázott, személyesen ment segíteni az ukrán menekülteknek. Az üzletember nem akárkikkel fogott össze az ügy érdekében.

A színházi színész és műsorvezető kedvese, Nóra egy éve alkotnak egy párt, azonban odafigyelnek rá, hogy a magánéletüket ne a nyilvánosságban éljék.

Összesen mintegy tízféle szert találtak a Foo Fighters dobosának szervezetében, aki 50 éves korában hunyt el két napja egy bogotai hálószobában.

Rácz-Gyuricza Dóra Instagram-oldalát közel 150 ezren követik, ami nem csoda, hisz inspiráló posztjaival rengeteg embernek segít. Most saját magának is kellett egy kis fejmosás.

A Sztárban Sztár zsűritagja a népszerű színésszel, Bereczki Zoltánnal kapcsolatban nyilatkozott. Úgy gondolja, hogy van, amiben hasonlítanak is egymásra.

Csepelen rendezték a „Király” 20 éves emlékkoncertjét, ahol az X-faktor korábbi győztese is méltón fejezte ki tiszteletét Jimmy előtt, egy szomorú dallal.

A népszerű énekesnőről kamu „meztelen fotó” keringett az interneten, most az Instagram-oldalán rántotta le a leplet az átverés hátteréről.

Taylor Hawkins a Foo Fighters 50 éves dobosa egy bogotai hotelszobában hunyt el. Halálhíre megrázta az egész világot. Sorra búcsúznak tőle a sztárok is.

A francia filmcsillag néhány éve agyvérzést szenvedett, most az eutanáziát akarja választani, és a családja körében szeretné örökre lehunyni a szemét.

Az OnlyFans népszerű modelljét nem zavarja, ha házas férfiak keverednek az ágyába. Tőlük tudja, hogy mit mondanak feleségüknek a hűtlen pasik.

Berki Krisztián és Mazsi Mexikóba utazott, hogy megmentse a házasságát. Úgy tűnik, sikerrel jártak - legalábbis ez derül ki az izomceleb új posztjából.

Az énekes az élményeiről beszélt, amikor kitörtek belőle a benne kavargó érzelmek.
1362
1881
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.