
„Felfoghatatlan űrt hagysz magad után” – megható sorokkal búcsúzik édesanyjától Igaly Diána fia
A vallomásból kiderül, hogy a fiatalon elhunyt sportlövésznek még rengeteg terve volt, a halál pedig még csak véletlenül sem szerepelt ezek között.

A vallomásból kiderül, hogy a fiatalon elhunyt sportlövésznek még rengeteg terve volt, a halál pedig még csak véletlenül sem szerepelt ezek között.

A napsütötte Dominikán piheni ki fáradalmait Stollár Fanny, aki fürdőruhában pezsgőzve szerzett magának még több követőt.

Andrea Pirlo, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Juventus vezetőedzője az Atalanta elleni bajnoki előtt közölte, Cristiano Ronaldo combhajlító sérülést szenvedett, ezért nem lesz bevethető a vasárnapi mérkőzésen.

A legenda fia, Mick Schumacher szívesen emlegeti édesapja tanácsait, ennek csapatfőnöke is nagyon örül.

Egyetlen dekát sem hízott a jól megérdemelt néhány napos pihenője alatt a világbajnok úszó.

Ismét szívritmuszavart tapasztalt, ezért a visszavonulás mellett döntött LaMarcus Aldridge, a Brooklyn Nets sztárja.

Mivel nem mehetnek be gyerekeik meccsére a korlátozások miatt, a leleményes anyukák és apukák „mobil lelátót” állítottak Újpesten.

Visszaszámolja a napokat a Ferencváros elnöke, miután csapata már csak egy győzelemre van attól, hogy bajnokként mehessen a derbire.

Michael Schumacher családjának egy olyan döntést kellett hoznia, amit mindenképpen szerettek volna elkerülni, de a világklasszis Forma-1-es pilóta egészségi állapota miatt nem volt más választásuk.

A legendás pólókapitány szerint fontos, hogy mindenki megkapja a vakcinát.

Korábbi klubja, az MTK közölte a szomorú hírt. Életének 78. évében meghalt Strasszer László. A védekező középpályás a hazai élvonalban 124 mérkőzésen szerepelt és egy gólt szerzett.

Kemény Dénes a Metropolnak többek között arról is mesélt, hogy miért adta nevét az oltási kampányhoz.

Májusban érettségizik, aztán aláírhatja első profi szerződését Dárdai Pál középső fia. Egy év alatt jutott el az ifiből a Hertha kezdőcsapatáig.

Sidi Péter szerint nem ő hozott szégyent Magyarországra, amikor márciusban a Delhiben rendezett világkupán a magyar együttes visszalépett a férfiak három együttest felvonultató csapatversenyének döntőjétől.

A Ferencváros labdarúgó-csapatának edzőjének, Szerhij Rebrovnak jövőre jár le a szerződése. Az ukrán trénert a jövőjéről kérdezték.

Szigorú belépési követelmények várnak azokra a szurkolókra, akik a helyszínen szeretnék látni a labdarúgó-Európa-bajnokság budapesti mérkőzéseit.
572
636
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.