
Kezdődik a Szecesszió Fesztiválja a Ráth-villában – Téma: fények
Keddtől szombatig ingyenes ismeretterjesztő előadásokkal, valamint kézműves-programokkal várja az Iparművészeti Múzeum a közönséget.

Keddtől szombatig ingyenes ismeretterjesztő előadásokkal, valamint kézműves-programokkal várja az Iparművészeti Múzeum a közönséget.

Idén, június 4-én ünnepelné 78. születésnapját Halmos Béla, a táncházmozgalom egyik elindítója, első prímása.

Idén folytatódnak a népi építészet és a hagyományos ház építése iránt érdeklődők számára a Nagyapám Háza című képzések.

Az eseményen elhangzanak Bujtás József, Mendelssohn és Vaughan Williams művei.

A Blue Jasmine Woody Allen komoly drámaírói és rendezői teljesítménye. Házigazda: Réz András.

Különleges alkalom lesz az este, hiszen most először a Várkert Bazár színpadán mutatják be a sorozat új témáját: Trianon és Márai kapcsolatát.

Idén a fesztivál visszatér rég szeretett helyszínére, a Feneketlen-tóhoz, az Új Budai Parkszínpad köré és belé.

A kiállítás alapgondolata a jellegzetes kockaház (sátortetős kockaház, úgynevezett Kádár-kocka), mint a modernizáció kifejeződésének megjelenítése.

A világ népmeséiből hoz egy különleges válogatást Zalka Csenge Virág mesemondó.

Az idei évadban harmadik alkalommal borul folkba a park.

Az ismert Disney-mese izgalmas művészeti formában jelenik meg.

Volt Magyarországon boszorkányüldözés? A kérdéseknél csak a válaszok lesznek izgalmasabbak!

10 éve, hogy megújult Várkert Bazár: vár a jubileumi kulturális évada!

Az esemény alkalmából a Francia Intézet retrospektív vetítéssorozatot kínál a közelmúlt cannes-i fesztiváljain feltűnt filmekből.

Ismét ingyenes utcai örömkoncertek a Dob utcában, a Carl Lutz-emlékműnél.

Meddig érdemes és szabad vágyakozni a siker után? A film erre és sok más kérdésre keresi a választ.
65
249
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.