
A lakástörvény módosításának célja, hogy a magyar emberek saját tulajdonú lakáshoz jussanak
Böröcz László szerint hamis az önkormányzatok kivéreztetésének vádja, hiszen a bérlakások érékesítéséből a települések tetemes bevételhez juthatnak.

Böröcz László szerint hamis az önkormányzatok kivéreztetésének vádja, hiszen a bérlakások érékesítéséből a települések tetemes bevételhez juthatnak.

Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia szakminiszterei a nap folyamán közös nyilatkozatot fogadnak el arról, hogy elkötelezettek a családi értékek mellett.

Közép-Európának élen kell járnia a koronavírus elleni oltásokról kiadott igazolások elfogadásában - jelentette ki Szijjártó Péter.

Mivel nemcsak nyugati, hanem keleti vakcinákkal is oltanak, Magyarország másfél-két hónapos előnyben van a többi európai országhoz képest.

A miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Karikó Katalin kutatóbiológust, biokémikust, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatóját csütörtökön.

A Pesti TV riportere Karácsony Gergelytől szeretett volna angolul kérdezni, a főpolgármester elmenekült.

Megbukott a ciprusi egészségügyi rendszer, amióta egyes politikusok megjelentek a háttérben. Erről beszéltek a ciprusiak a TV2 Tényeknek.

Az emberek szabadságának gyorsabb visszanyerésével a gazdasági növekedés is előbb indul meg - mondta Gulyás Gergely egy interjúban.

Jelentős előnyre tett szert a Fidesz–KDNP a baloldallal szemben – derült ki a Medián legfrissebb kutatásából.

Menczer Tamás egy videóban elmondta, hogy jelenleg hová tudunk utazni a védettségi igazolvánnyal és azt is, hogy hogyan tehetjük azt meg.

Már a védőoltások második adagját is beadhatják a kismamáknak, ha a várandósság még a 36. hetet megelőzi.

Újabb Pfizer-szállítmány és 200 ezer adag, második oltáshoz alkalmazható Szputnyik V-vakcina is érkezett Magyarországra. Eddig az EU-ból csak a lekötött vakcinák 20 százaléka érkezett meg.

Facebook-oldalán buzdítja az embereket polgári engedetlenségre a DK szombathelyi képviselőjelöltje.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára örömteli hírről számolt be Facebook oldalán.

Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Milo Dukanovic montenegrói államfőt, fő téma a vakcinaigazolványok kölcsönös elismerése volt.

Magyarország Kormánya kampányt indított az oltásellenesség ellen, egy videóval ösztönzik az embereket arra, hogy oltassák be magukat.
131
158
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.