
Koronavírus: elmaradnak az Operettszínház előadásai
Szerdától kezdve az egész heti programot lemonták a budapesti színházban a járványveszély miatt. Az Operettszínház egyik művészének a hozzátartozója fertőződött meg.

Szerdától kezdve az egész heti programot lemonták a budapesti színházban a járványveszély miatt. Az Operettszínház egyik művészének a hozzátartozója fertőződött meg.

A miniszterelnök ismertette, milyen szigorításokat rendeltek el a koronavírus miatt. Októbertől csak testhőmérés után léphetnek be az iskolába a diákok és a tanárok.

A férfi pánikba esett, amikor holtan találta kisfiát.

A kormányfő közösségi oldalán jelentette be, hogy hamarosan tájékoztatja a közvéleményt a legfrissebb kormánydöntésekről.

A Balatonnál közlekedőknek torlódásra kell felkészülniük.

Letartóztatták a miskolci férfit, aki megölt ismerősét, majd elrejtette a holttestét.

Zéró károsanyag-kibocsátású, elektromos autóbuszt tesztelt forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szolgáltatója, az VT-Arriva Kft.

A VírusRadar elnevezésű alkalmazás segítségével megtudhatjuk, hogy találkoztunk-e bizonyítottan fertőzött emberrel, illetve segíti a kontaktkutatást is. Utánajártunk, hogy hogyan.

Összeütközött két autó az M0-s autóút csomópontja előtt, a 12. kilométernél.

Műholdfelvételek szerint Európát is elérte az Egyesült Államok nyugati partvidékén pusztító heves erdőtüzek füstje.

A Metropol olvasója írta meg, hogy komoly baleset miatt hatalmas dugó várható a környéken.

A koronavírus-járvány több tünetet is produkál a kigyógyult embereknél.

Zsugorított emberfejek és más emberi maradványok kiállítása nélkül nyílik meg a múzeum.

Gratuláló levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnök Szuga Josihide új japán kormányfőnek.

A nagy érdeklődésre és a beiratkozási időszak elhúzódására való tekintettel a Diákhitel Központ meghosszabbítja a szabad felhasználású diákhitel igénylési határidejét.

Kegyetlen körülmények között tartotta a kisfiút a nő.
3938
3957
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.