
„Megöllek” - András majdnem halálra szurkálta szerelmét
A férfi nem bírta elengedni barátnőjét, aki gyermekét választotta helyette. A lakatos mentette meg a nő életét.

A férfi nem bírta elengedni barátnőjét, aki gyermekét választotta helyette. A lakatos mentette meg a nő életét.

Két autó ütközött össze a Molnár Viktor utca és Drégelyvár utca kereszteződésénél.

Hatalmas meglepetéssel készültek az újpesti tűzoltók egy helyi kisfiú születésnapjára.

Az első 500 példánynak az egyikét bocsátották licitre, a végösszeg pedig még az eladót is meglepte.

A szakemberek szerint ezért a belföldi turizmus ősszel is csúcsokat dönthet.

Emberfeletti dolgot tett a hősies sportoló.

Ezek már évtizedek óta mutatják az utat azoknak, akik szeretnék végigjárni az Országos Kéktúrát, ami jelenleg 1168 km.

Budapesttől mindössze 300 kilométer távolságra Zakopanéban már megérkezett az idei első hó.

Bronzkori tömegsírt tártak fel Tiszafüred határában. Az ásatás a Kis Pál Múzeum vezetésével történtik.

Az időjósok szerint szerda hajnalban havazhat is a Kékesen.

Az erdei túrák előtt gondosan végig kell gondolnunk, hogy mit viszünk magunkkal, hiszen biztosan nem találunk egy gyorséttermet vagy gyógyszertárat valamelyik fa tövében.

A szakadó eső sem gátolta meg a rendőröket abban, hogy a forgalmas útról kimentsenek egy négytagú kutyacsaládot.

Ma délelőtt a Váci úton a Lehel piac előtt történt a vérfagyasztó baleset.

Még csak egy napja esik az eső, de már most elmerülnek a járdán álló vízben az óbudai járókelők.

Két intézményben eddig több mint harminc fertőződést jegyeztek fel.

A fűtőberendezések karbantartására figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a hivatalos fűtési szezon kezdete előtt.
3880
3957
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.