
Nagyon jó hír: folyamatosan nő az oltási kedv, népszerűbbek a keleti vakcinák
Már több, mint a magyarok kétharmada (69 százalék), tehát öt és félmillió ember tervezi beoltatni magát, vagy már be is oltották.

Már több, mint a magyarok kétharmada (69 százalék), tehát öt és félmillió ember tervezi beoltatni magát, vagy már be is oltották.

A mai naptól több lezárásra lehet számítani a fővárosban, illetve mától lehet beküldeni a középfokú felvételi módosító adatlapjait.

Borzalmas tragédia: egy rejtélyes gyilkosságot követően mindkét szülőjét elvesztette két magyar kislány Floridában.

Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma.

Először furcsa hangokra figyelt fel. Hiába próbált elaludni, úgy érezte, figyelik.

Egy közelben lakó értesítette a hatóságokat, aki már nem bírta nézni a tízéves fiú szenvedését.

Van olyan légitársaság, amely a repülés feltételévé tenné a koronavírus-oltás meglétét. Így akarnák garantálni az utasok biztonságát.

Igazi rejtély, hogy mi okozta a hanghatást. A Védelmi Minisztérium is tanácstalan az ügy kapcsán.

A gyermek még csak kétéves volt. Valószínűleg egy borzalmas baleset áll az eset hátterében.

Ahogy elérkezett a szünet, úgy váltak kezelhetetlenné az önfeledt szórakozásra vágyó fiatalok. Pont a legrosszabbkor.

Hajnalban többfelé fagyhat is. Úgy tűnik, nem kegyelmez az időjárás...

A rendőrség nem tehetett kivételt a szabályok ellen vétőkkel, akármilyen idősek is voltak.

Az erőszakos bűnelkövetőket nem fogja tolerálni a felület, de a drogbirtoklással vagy közlekedési kihágásokkal kapcsolatos büntetéseket figyelmen kívül hagyja.

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 11. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki.

A hatóságok 2007 óta nagy erőkkel keresik az eltűnt kislányt. Úgy tűnt, hogy célegyenesben vannak, mégis akadnak újabb és újabb nehézségek.

Egy nagylelkű nővér teszi szebbé a dolgozók és az újdonsült édesanyák napját. Ennél cukibb ma nem lesz!
3481
3956
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.