
Egy videó, ami bebizonyítja, hogy az idegenek köztünk járnak
Egy floridai nő megdöbbenve nézte vissza a házán lévő térfigyelő kamerája által rögzített képsorokat, a felvétel láttán arra jutott, hogy egy dinoszaurusz futott át az udvarán.

Egy floridai nő megdöbbenve nézte vissza a házán lévő térfigyelő kamerája által rögzített képsorokat, a felvétel láttán arra jutott, hogy egy dinoszaurusz futott át az udvarán.

Több elmeszakértő is megvizsgálta B. Lászlót. A szakembereket sokkolta a jellemrajza, a lány ügyvédje pedig úgy nyilatkozott, ilyet utoljára a móri mészárlás egyik elkövetőjénél látott.

Hatalmas fekete felhő borítja be az égboltot Budapest néhány kerületében.

A közlemény szerint a vállalat a 18. szállítmánnyal együtt több mint 2,1 millió adag vakcinát szállított eddig Magyarországra.

Nemzetközi különleges műveleti gyakorlat kezdődött Magyarországon. Ennek nyomán a következő napokban a Duna budapesti szakaszán is közlekedni fognak amerikai zászlós, felfegyverzett hajók.

Kiderült, milyen feltételekkel lehet látogatni a vendéglátóhelyek teraszait.

Hat helyszínen több mint 80 kilogramm, mintegy 250 millió forint értékű drogot foglaltak le a rendőrök április 15-én Hajdú-Biharban - közölte a rendőrség.

Sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a Nagykátai Járási Ügyészség egy postás ellen.

A bedrogozott emberek látványa már mindennapos jelenségé nőtte ki magát Kelenföldön.

A közelmúltban jelentette be a bécsi Cebina cég, hogy a pécsi Virológiai Nemzeti Laboratóriummal összefogva dolgoznak egy koronavírus elleni orrspray fejlesztésén.

Megtartotta sajtótájékoztatóját az operatív törzs.

Vádat emeltek egy kamaszfiú ellen, mert féltékenységből szennyvízaknába fojtotta kétéves öccsét - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

Hétfőtől újra fogadják a kicsiket az óvodákban. A gyerekek és az óvónők mellett, a szülők többsége is várta már az újranyitást.

Újabb trükköket vetnek be a kiberbűnözők, most hamis oltási ajánlatokkal próbálják kicsalni a gyanútlan internetezők személyes adatait.

Egy elképesztő hangfelvétel járta körbe hazánkat évekkel ezelőtt, ami még a mai napig is rengeteg ember arcára csal mosolyt.

Késsel megölte unokáját egy férfi Hajdúsámsonban – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
3415
3956
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.