
Tovább dagad a tragikus botrány a budaörsi bábák körül
Az interneten még elérhető a két nő szolgáltatása, akiknél szerdán elhunyt egy újszülött kisfiú.

Az interneten még elérhető a két nő szolgáltatása, akiknél szerdán elhunyt egy újszülött kisfiú.

Tizenöt év fegyházra ítéltek egy férfit, aki több éven át kényszerítette a nevelt fiát, valamint két lányát szexuális cselekmény elvégzésére.

Ideológiai szempontokat félretéve fel kell gyorsítani a koronavírus elleni vakcinák beszerzését - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Portóban, az EU-csúcson.

Hétfőtől ismét fel lehet szállni az első ajtóknál is a buszokra és a trolibuszokra a fővárosban, és eltávolítják a koronavírus-járvány miatt a járművezetők védelméért kihúzott kordonokat is.

Nagyon jó hírről számolt be péntek délután az Egészségügyi Világszervezet.

Kriptovalutát követelő zsaroló emailek miatt figyelmeztet Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI).

A szlovák egészségügyi minisztérium csütörtökön megkapta Magyarországtól a Szputnyik V bevizsgálásának eredményeit.

Éjfélig kellett volna, de már délben elérték a szükséges aláírásszámot. Pesty László hangsúlyozta: Brüsszel kénytelen lesz kiemelt figyelemmel kezelni a kisebbségeket.

Nagyjából 15-20 veszélyeztetett kaliforniai kondor szállta meg a napokban egy amerikai nő házát.

Ha nem fékezik meg az országban az új típusú koronavírus-járvány mostanra nagyon súlyossá vált második hullámát, akkor az meg fogja tizedelni a lakosságot, de a világot is fenyegeti.

Három árva és férje siratja a 37 éves Kittit, aki hiába vigyázott, mégis megfertőződött a koronavírussal.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) befejezte egy 2004-es csecsemőgyilkossági ügy vizsgálatát, és arra jutott, hogy az apa ölte meg az újszülöttet.

Pénteken is megtartotta online sajtótájékoztatóját az operatív törzs, ahol ismertették a legfrissebb információkat.

Lerántjuk a leplet, miért kapott zöld utat a kormánytól az éjszakai horgászat május 1-től.

Az Autós Nagykoalíció népszerű figyelemfelhívó-oktató programsorozatában ezúttal a városi autóvezetés biztonságát vizsgáljuk, sok információval és jó tanáccsal.(X)

Amerikai kutatók szerint a kopaszodásért felelős férfihormon súlyosabb tüneteket vált ki, ha valaki már elkapta a vírust.
3377
3956
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.