
Elkeseredetten zokogott a budapesti néni, dráma miatt hívta a mentőket
Szörnyű perceket élt át a XVII. kerületben élő nő, aki az udvarukon talált rá a földön fekvő párjára.

Szörnyű perceket élt át a XVII. kerületben élő nő, aki az udvarukon talált rá a földön fekvő párjára.

A 23 éves angol anyuka párjával meggyilkolta kislányát majd hetekkel később tettei megbánásáról posztolt.

Lassan már nem is napi szinten, hanem óránként látható egy-egy borzalmas jelenetet megörökítő bejegyzés a VIII. kerületből a közösségi oldalon.

A Facebook üzemeltetője kedden letiltott több száz olyan közösségi médiafiókot, amely egy rejtélyes oroszországi reklámcéghez kötődik.

Ma van az első orosz oltóanyag hivatalos bejegyzésének első évfordulója.

Naplóbejegyzésben árulja el az igazságot a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikerpár műtétjéről.

A kisföldalattin egy reklámtábla nem a megfelelő pozícióban került kihelyezésre. Így egy kicsit nehéz elolvasni...

Az amerikai pár nem akarta elhinni, hogy fiukat hazaengedik a kórházból, biztosak voltak abban, hogy halálos beteg.

A házasok nemcsak családi nyaralás keretében töltődnek fel. A műsorvezető a barátnőivel, míg férje lakókocsis túrán vette a nyakába a nyarat.

A tripanofóbia, vagyis a tűtől való rettegés sokakat érint. Vannak például, akik fóbiájuk miatt nem akarják beadatni a koronavírus elleni védőoltást.

A Jóbarátok szerelemesei tíz évadon keresztül kerülgették egymást, mint macska a forró kását, aztán a sorozat végére csak egymásra találtak.

A kamion kerekének csapódott egy személyautó, ami miatt megtörtént a borzalmas a katasztrófa.

Csaknem másfél éve tartó sátorozással több mint 600 ezer font (250 millió forint) adományt gyűjtött össze egy 11 éves brit fiú.

Az ország szinte összes megyéjében 1-es fokozatú figyelmeztető jelzés van érvényben.

Szörnyű támadást kellett átélnie egy nőnek, aki rá mert szólni a szegedi villamoson önkielégítést végző emberre.

Baleset miatt áll a forgalom az M0-s autóút M3-as felé vezető oldalán, Gyálnál. Már egy mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
3216
3956
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.