
Gazdag volt, szegény lett, most meg övé szinte minden kincs
Ószeres Fricire a nagymamája volt a legnagyobb hatással, régiségboltja dugig van kuriózumokkal.
Ószeres Fricire a nagymamája volt a legnagyobb hatással, régiségboltja dugig van kuriózumokkal.
Kezdetben jó mókának hitték, de mikor nem bírtak kimászni a gépből, pánikba estek.
Emma az otthonukban lett rosszul, kislánya azonban hősiesen viselkedett, ezzel megmentette az életét.
Horvát Lili filmje, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, első magyar alkotásként nyert el három díjat is a rangos spanyolországi filmfesztiválon.
A két férfi a csomagtartóban csempészte volna a marihuánát, de a lakásukon is találtak drogot a rendőrök.
Édesanyja és testvére végignézte a kislány haláltusáját, de semmit sem tehettek az életéért.
Az idős férfi zsebéből 140 ezer forintot emeltek ki az ál-villanyóraleolvasók, miután bejutottak a soroksári lakásba.
A 6 éves kislány véres holttestét ágyba rakta, majd azt hazudta, a gyerek leesett a lépcsőn.
A férfi korábban évekig az állatkertben dolgozott, a pingvineket kívül egzotikus madarakkal is kereskedett.
A 13 éves Farkas Evelin Klementina otthonából indult el, már több mint egy hete nem adott életjelet.
A kellemetlen, viszkető csípésük mellett az igazi problémát az jelenti, hogy új vírusokat hozhatnak be hazánkba.
Épp a templomból lépett ki a pap, mikor kétszer is rálőttek.
Kocsis Máté közösségi oldalára posztolt bejegyzésben hívta fel a figyelmet az új, szigorúbb járványügyi szabályozásokra.
Frontális karambol helyszínére siettek a mentősök, de az egyik sofőr életét már nem lehetett megmenteni.
Az Operatív Törzs ismertette a szigorításokat, a kormány az egyéni védekezésre támaszkodik.
Mielőtt meggyilkolt három embert, felhívta az édesanyját a 21 éves tunéziai gyilkos.
3189
3309
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.