
Gyűrűzik a hazugságspirál: Karácsony most éppen azt ismerte be, hogy csak bérbe adták volna a Városháza épületét
Magának többszörösen ellentmondva, új magyarázattal állt elő a főpolgármester a városháza eladás ügyének kapcsán.

Magának többszörösen ellentmondva, új magyarázattal állt elő a főpolgármester a városháza eladás ügyének kapcsán.

Újra „levegőért kapkod” a Vörösmarty tér ékessége, pedig két évvel ezelőtt súlyos pénzért rendeltek neki korszerű, téli pavilont.

Elsírta magát a bíróságon annak az üzletembernek a felesége, aki a halálos repülést szervezte, amelyben Emiliano Sala futballista életét vesztette.

A lány jópofa videóban számolt be arról, hogy miért gondolja úgy, övé az álompasi.

Nemcsak 150 millió forintos bírságra kötelezték a Fővárost, de a Készenléti Rendőrség is vizsgálni kezdte a frankfurti villamosok közbeszereztetését.

A 11 éves lányt a májrák egy igen ritka fajtája ölte meg.

Letért az úttestről és árokba sodródott egy autóbusz az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 67-es kilométernél.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el, hogy kivizsgálhassák a babócsai tragédia körülményeit.

60 életnagyságú dinoszaurusz várja a látogatókat a szingapúri állatkertben.

Visszahívja a forgalomból az S-BUDGET csabai csípős snack kolbászt a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. - olvasható az áruházlánc honlapján.

„A főpolgármester mai sajtótájékoztatóján a Városháza-ügyben elmosódott a dacos tagadás és a gátlástalan hazudozás közti határvonal” - Szikszai Péter írt véleménycikket a Városháza-ügyben kialakult botrányról.

Sparkle csodájára járnak az emberek.

Magyarország indítványozza, hogy a Türk Tanács és a visegrádi országcsoport (V4) tartson legmagasabb szintű vezetői tanácskozást Budapesten 2022 első felében - jelentette be pénteken Orbán Viktor.

Hétfőtől kötelező a maszkviselés a kormányablakokban - tájékoztatott pénteken a Miniszterelnökség.

Szökésben lévő hármas emberölés gyanúsítottját keresi a rendőrség.

A fővárosi rendőrök egy állapotos nőnek segítettek kórházba jutni, akinél megindult a szülés tegnap este.
3083
3955
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.