
Vigyázat! Hamis csomagértesítő SMS-sel trükköznek a csalók - Fotó!
Az elmúlt napokban nagy port kavart a közösségi médiában, hogy rengeteg olyan ember kapott SMS-ben értesítést csomagszállítmányról, aki nem is rendelt semmit.
Az elmúlt napokban nagy port kavart a közösségi médiában, hogy rengeteg olyan ember kapott SMS-ben értesítést csomagszállítmányról, aki nem is rendelt semmit.
Hiába tervezte több európai ország, hogy a húsvéti időszaktól kezdve enyhítéseket vezet be, a brit mutáns vírus terjedése ezt nem engedi meg.
Az egész világon tombol a járvány harmadik hulláma, Európa szerte is renget a napi új fertőzött, sokan szorulnak kórházi ápolásra.
A koronavírus-járvány harmadik hulláma Magyarországon és Európa-szerte is erősebbnek bizonyul az eddigieknél.
A járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat. A harmadik hullám kezdete óta újabb egymillióval nőtt a regisztráltak száma, de még így is sokan vannak, akik nem jelentkeztek.
„Veszélyesen” terjed a koronavírus Brazília-szerte - figyelmeztetett kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) regionális igazgatója.
A Petőfi hídnál kedd délután egy 29 éves férfi a Dunába esett, a budapesti vízimentők három perc alatt kimentették a vízben sodródó fiatalt.
A magyar biokémikus azt is elmagyarázta, ha nagy mennyiségű vírust lélegzik be valaki, az immunrendszer nem tudja teljesen kivédeni a megfertőződést.
A hatóságok közlése szerint az országban egy nap alatt 3251 halálos áldozatot követelt a Covid-19 betegség, ami minden eddiginél magasabb napi veszteség.
A jó hírt a külgazdasági és külügyminiszter jelentette be a Facebook-oldalán kedd este.
Ideiglenesen felfüggesztette a Pfizer/BioNTech-féle koronavírus elleni vakcina használatát Honkong, miután a gyártó jelezte, hogy a városban használt egyik sorozat fioláinak zárókupakja nem megfelelően zár.
A szülők még csak nem is gondoltak arra, hogy egy lufi ilyen borzasztó tragédiát okozhat. Sem a kiérkező orvosok, sem az anyuka nem tudta már megmenteni a baba életét.
A Pfizer elkezdte a Covid-19 elleni, szájon át szedhető gyógyszer klinikai tesztelésének korai szakaszát.
Európában Magyarország az első, ahol zöld utat kapott a CanSino, a kanadai-kínai együttműködésben kifejlesztett koronavírus elleni oltás.
A pandémia és a bezártság kihívás elé állítja a párokat, egyrészt sokkal több időt töltenek otthonaikban együtt és ez vitát generálhat, másrészt kevés szabadidős programlehetőségük van.
Nagy bajban lennénk a keleti oltóanyagok nélkül: nélkülük jó eséllyel még nyáron sem lehetne újranyitni az országot.
2835
3315
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.