Boban Marković Orkestar – évzáró koncert a Müpában
Néhány évnyi kihagyás után Boban Marković újra a Müpa színpadán zárja az évet, jobban mondva, megelőlegezi a szilveszteri hangulatot!
„Boban saját – mindig fiatal – zenekarával mindent elért, amit egy zenekarral el lehet érni a világ e szegletében: díjak sokasága, több százezer eladott lemez, klub- és fesztiválkoncertek százai. Rajongók tízezrei hallgatják zenélésüket, bárhol is játsszanak Európában.

Idei budapesti évzáró nagykoncertjük apropóján sem ígérhetünk mást, mint önfeledt, szabad örömzenélést, ahol balkáni és európai zenei hagyományok keverednek Boban és zenekara muzsikájában. Az elmúlt pár év a Mrak című album köré épült, melynek slágereit ugyanolyan lelkesedéssel hallgathatjuk, mint megunhatatlan filmzenéit! Kedvenc országuk továbbra is Magyarország: itt adta Boban élete legszebb koncertjeit, itt muzsikáltak a legtöbbet, és itt a legnagyobb a „felhajtás” fellépései körül.
Boban Marković már mintegy három évtizede Szerbia legjobb trombitásának számít, a Songlines zenei magazin szerint volt már a világ legjobbja is. Legyenek Önök is részesei az örömzenélés ünnepének Európa talán legnépszerűbb fúvószenekara, a Boban Marković Orkestar évzáró koncertjén!”
Rendező: Fonó Budai Zeneház
Időpont: december 30. 19.30
Helyszín: Müpa Budapest
Top hírek
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre