
„Szeretettel várunk minden érdeklődőt az Élőszóval, amit a meséről tudni kell című sorozat következő alkalmán, amely a Meseszó Egyesület és a Hagyományok Háza együttműködésével jött létre.”
Havay Viktória népzenész, folklorista PhD-tanulmányai során az első magyar mesegyűjteménnyel és szerzőjével, valamint a vizsgált korszak összefüggéseivel fogalkozott. A magyar népmesekutatás kezdeteiről a mai napig ugyanis számos nyitott kérdés várja a választ, de az bizonyos, hogy az első teljes, publikált kötetet Gaal György jelentette meg Bécsben, 1822-ben, Mährchen der Magyaren címen. Azzal a céllal tette ezt, hogy az Osztrák Birodalom fővárosában közelebb hozza és megismertesse a magyar nép kultúráját az arra nyitott arisztokráciával és kulturális elittel.
Hogy ezen munkájában kik voltak a segítőtársai, inspirálói és adatközlői, kik voltak azok a bizonyos „közkatonák”, abba betekintést kaphatnak az érdeklődők Havay Viktória kutatásának aktuális állását bemutató előadásából.
Időpont: május 25. 19 órától.
Aki előzetesen is szeretne elmélyülni a témában, annak ajánlják az előadó írását Gaal Görgy és a „bécsi triász” címmel, itt.
Az előadáson a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
"Új ingyenes egészségügyi előadás-sorozatot indítunk, Nyírő Melinda tüdőgyógyász és vendégei közreműködésével."
Az ingyenes rendezvény egyedülálló módon dolgozza fel a fenntarthatóság témáját különleges élmény- és látványvilággal.
Beszélgetés Kádár Annamária pszichológussal.
Ismét a gyerekeké lesz a Budapest Park egy varázslatos napra, az idei utolsó Pöttömkert alkalmával!
A család megtanulhatja, hogyan legyen környezet- és egészségtudatos. A gyerekek játékosan ismerhetik meg ennek csínját-bínját.
Az érdeklődőket a kardiológiához kapcsolódó kiállítók, valamint interaktív és szórakoztató programok is várják.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre