
Családi KRESZ-kaland
A program célja, hogy játékosan hívják fel a figyelmet a felelős közlekedésre – nemcsak a járművezetők, hanem a gyalogosan, rollerrel vagy biciklivel közlekedő gyerekek, fiatalok számára is.
Csigatésztát készíthetnek az érdeklődők Dobinszki Csilla nemezkészítő és játszóházi oktató segítségével a Nyitott Műhelyben.
„A csigatészta ünnepi húslevesbe főzött tészta. Úgy készül, hogy gyúrt, vékonyra kisodort tésztából apró rombusz alakú darabokat vágnak, s ezeket egyenként szövőborda darabra vagy csigacsinálóra fektetve orsóval vagy e célra készült fa-, illetve fémpenderítővel feltekerik. Lakodalmi levesbe sok kell belőle, ilyenkor a rokonság nőtagjai összegyűlnek csigacsinálóba. Csigatészta készítésével és piaci árusításával az alföldi városokban szegény asszonyok foglalkoztak. Csigatésztaként megformált bordás haluskából a palócok kifőtt tésztát is készítettek.”
(Magyar Néprajzi Lexikon)
Emellett sok érdekességet meg lehet tudni a kenyértészta készítéséről is. Csilla nemcsak alkotó, de többéves tapasztalattal és gyakorlattal rendelkezik gyermekek kézművesoktatása kapcsán. Okleveles pékként és gyakorló háziasszonyként kenyérsütésben szerzett tapasztalatait is megosztja, miközben a szorgos kezek nyújtanak, sodornak és készül az apró, de annál finomabb csigatészta.
A foglalkozás díja: 800 forint.
Időpont: március 16., 16 óra
További részletek itt.
A program célja, hogy játékosan hívják fel a figyelmet a felelős közlekedésre – nemcsak a járművezetők, hanem a gyalogosan, rollerrel vagy biciklivel közlekedő gyerekek, fiatalok számára is.
Játékos feladatokon keresztül megismerjük az éjszakai állatok világát, miközben észrevétlenül megbarátkozunk a sötéttel is.
Ez egy önfejlesztő tréning program, amely segíti az önismeretet és a belső intuíció összehangolását az életünkben.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre