
Közös alkotás a B29-ben
„Elsősorban horgolni fogunk, de mindig várjuk az új technikákat, gondolatokat.”
Nézd meg az újjászületett Lovarda épületét, hogy betekintést nyerj a századforduló világába!
A Nemzeti Hauszmann Program keretében újjászületett Lovarda a Budai Várséták tematikus vezetésén látogatható először. Helyszíne, a Csikós udvar, a második világháború okozta sérüléséket követően az 1950–1960-as évek kultúrpolitikájának esett áldozatul, így a Lovarda, Főőrség és Stöckl-lépcső épületegyüttesét elbontották.
A sétán betekintést nyerhetnek a résztvevők a századforduló világába: körbejárják a királyi testőrség kiszolgálását biztosító Főőrség épület impozáns tömbjét. Ezt követően a már enteriőrjében is elkészült Lovardába érkeznek, ahol feltárul a grandiózus lovaglócsarnok, annak korhű, ugyanakkor technikai felszereltségével a jelenkori igényeket is kielégítő tetőszerkezete, az egyedi „hauszmannzöld” üvegablakok, a zenekari és királyi páholy. A csarnok méltó kísérői a további helyiségek különféle terrazzo burkolatai, az elegáns márvány díszlépcső vagy a kovácsoltvas hibiszkuszvirág-korlát.
Indulás: Hunyadi udvar – Mátyás kútja
Érkezés: Csikós udvar
Időtartam: 90 perc
Jó tudni: A hatályos rendelet alapján a vezetett séták védettségi igazolvány nélkül is látogathatók. A szervezők kérik, hogy a programon mindenki viseljen orrot és szájat eltakaró maszkot. A séta útvonala nem akadálymentesített, meredek lépcsőkön, szűk folyosókon kell közlekedni. A program rossz időjárás (például esőzés) esetén is elindul.
Bővebben itt olvashatsz.
„Elsősorban horgolni fogunk, de mindig várjuk az új technikákat, gondolatokat.”
Kicsiknek és nagyoknak, idősebbeknek és fiataloknak egyaránt kiváló programokkal készülnek a szervezők.
Az eseményre ingyenes a belépés, érdemes a teljes családdal, akár nagyszülőkkel is kilátogatni.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.