
Közös alkotás a B29-ben
„Elsősorban horgolni fogunk, de mindig várjuk az új technikákat, gondolatokat.”
A környezetvédelem szelíd aktivistái, akik blogjukon arra inspirálnak, hogy mindenki tud tenni bolygónk elfogyasztása ellen, mostani, interaktív előadásukban arról mesélnek, hogyan sikerült saját háztartásukban visszaszorítani a hulladéktermelést.
Kocsis Dóra és Németh Edvárd, a Talpalatnyi történetek blog és a talpalatnyitortenetek.hu szerzői gyakorlati tippeket adnak arról a konyhától a fürdőszobáig, a bevásárlástól az utazásokon át, a munkahelyi környezetben felmerülő hulladékok elkerüléséről. Mesélnek arról is, hogyan jutottak el odáig, hogy zero szakácskönyvet írjanak, kizárólag helyi, idény és húsmentes alapanyagokra támaszkodva. Mivel évek óta kizárólag a szombati Bosnyák téri piacon vásárolnak, amiről szinte hetente számolnak be facebook oldalukon, ezért még termelőkre vonatkozó és igazán helyi ötleteket is kaphatunk tőlük. Időpont: május 17., 17.30.
„Elsősorban horgolni fogunk, de mindig várjuk az új technikákat, gondolatokat.”
Kicsiknek és nagyoknak, idősebbeknek és fiataloknak egyaránt kiváló programokkal készülnek a szervezők.
Az eseményre ingyenes a belépés, érdemes a teljes családdal, akár nagyszülőkkel is kilátogatni.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.