
Családi KRESZ-kaland
A program célja, hogy játékosan hívják fel a figyelmet a felelős közlekedésre – nemcsak a járművezetők, hanem a gyalogosan, rollerrel vagy biciklivel közlekedő gyerekek, fiatalok számára is.
Szülőként rémálom, amikor a tinédzserkor beköszöntével egyszerre mintha egy teljesen más személyiség venné át az uralmat gyerekünk felett.
Jobb, ha már az elején tudjuk, hogy nincs rá gyógymód. A túlélésnek azonban van titka: meg kell értenünk, mi zajlik a javában fejlődő agyban, amely másképp működik, mint a felnőtteké. A Móra Kiadó és a Felelős Szülők Iskolája szeretettel vár március 29-én, 18 órától minden kamaszt nevelő szülőt és érdeklődő pedagógust a Családi Iránytű Klub újabb eseményén.
Vendégeik lesznek: Balatoni József, alias Jocó bácsi, tanár, influencer és Tibenszky Moni Lisa újságíró, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője.
A program célja, hogy játékosan hívják fel a figyelmet a felelős közlekedésre – nemcsak a járművezetők, hanem a gyalogosan, rollerrel vagy biciklivel közlekedő gyerekek, fiatalok számára is.
Játékos feladatokon keresztül megismerjük az éjszakai állatok világát, miközben észrevétlenül megbarátkozunk a sötéttel is.
Ez egy önfejlesztő tréning program, amely segíti az önismeretet és a belső intuíció összehangolását az életünkben.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre