A miniszterelnöki főtanácsadó a nemzeti petíció aláírásának fontosságára és tétjére hívta fel a figyelmet. Nyitrai Zsolt arról beszélt a Borsnak, hogy milyen közel vagyunk a világháborúhoz és hogy most dől el, Magyarország belesodródik-e, avagy sem.
A hétvégén Hatvanban tartották meg a Digitális Polgári Körök újabb Háborúellenes Gyűlését, ahol Nyitrai Zsolt elmondta: a tét rendkívül nagy, mert a brüsszeli vezetés meghozta döntését, és háborúba menne. Úgy fogalmazott: Magyarország csak akkor maradhat ki a konfliktusból, ha nemzeti, patrióta vezetése van az országnak.
A Háborúellenes Gyűlés Hatvanban komoly érdeklődés mellett zajlott. Nyitrai Zsolt részletesen beszélt a kormány álláspontjáról Fotó: Bors
A miniszterelnök főtanácsadója a Borsnak adott nyilatkozatában elmondta:
Nekünk az a tervünk most itt az elkövetkezendő hetekben, hogy szinte minden magyar polgárral fogunk találkozni és beszélgetni, akár ilyen Háborúellenes Gyűléseken is, mint ami most itt van Hatvanban.
Hozzátette: az a cél, hogy közvetlenül ismertessék a kormány álláspontját a háborúval és az európai döntésekkel kapcsolatban. A politikus úgy látja, hogy Brüsszel már döntött:
A tét az rendkívül nagy, hiszen a brüsszeli vezetés meghozta döntését, hogy háborúba menne.
Elmondta: azért indították el a nemzeti petíciót, hogy a magyar emberek világos üzenetet küldjenek Brüsszelnek.
Üzenjünk Brüsszelnek, üzenjük meg, hogy nem fizetünk, nem fizetjük a háború költségeit, nem fizetjük Ukrajna újjáépítésének és működtetésének költségeit, finanszírozását.
Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: nemcsak a háborús részvétel, hanem annak gazdasági következményei is komoly kockázatot jelentenek.
Nem vagyunk hajlandóak magasabb rezsiárakat fizetni, mint amit Magyarország kormánya kiharcolt a magyar családoknak az elmúlt években.
A politikus a NATO- és EU-tagság kérdésére is kitért, arra, hogy most már azt mondták, mihamarabbi NATO-tagság kell Ukrajnának, és hogy 2027-ig valósuljon meg az EU-s tagság. Ez Nyitrai Zsolt szerint komoly veszélyt hordoz:
A hatvani Háborúellenes Gyűlésen elhangzott az is, hogy a kormány nem támogatna olyan döntést, amely magyar katonák háborús részvételéhez vezetne.
Azt sem akarjuk továbbá, és nem is fogjuk engedni, hogy magyar fiatalokat vigyenek a frontra.
Nyitrai szerint Brüsszel irányából húzós és zűrös elképzelések és kijelentések érkeznek, amelyek miatt még fontosabb a társadalmi támogatottság megerősítése.
Magyarország akkor tud kimaradni a háborúból, ha Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét, és nem egy brüsszeli bábkormány van az országban, hanem egy nemzeti, patrióta vezetésű, szuverén magyar kormány.
Nyitrai Zsolt szerint tehát a szuverenitás és a nemzeti döntéshozatal kulcskérdés a háború elkerülésében.
Mit üzenünk Brüsszelnek?
Nemet mondunk az orosz–ukrán háború további finanszírozására.
Nemet mondunk arra, hogy az ukrán állam működését velünk fizettessék meg.
Nemet mondunk a rezsiárak háború miatti emelésére.
A nemzeti petíció kézbesítése csütörtökön indult, és a dokumentumnak március elejéig mindenkihez meg kell érkeznie. Megtudtuk: a petíciót elsőként Budapesten, majd vidéken kézbesítik a postások. A nemzeti petíciót azért indítja a kormány, hogy Európában elsőként és egyedüliként a magyar emberek elmondhassák véleményüket arról, akarják-e, hogy Brüsszel a mi pénzünket a háborúra és Ukrajnára költse. A 2026-os nemzeti petíció visszaküldhető postai úton az előre megcímzett, ingyenes válaszborítékban, vagy gyorsabban, online módon a hivatalos kormányzati oldalon. A kitöltött ívek visszaküldésének határideje március 23.
A bejelentett 16 minisztériumból eddig kilencnek nevezték meg a vezetőjét. A Tisza Párthoz leglojálisabb emberek lettek eddig kinevezve, nem törődve azzal, hogy milyen botrányok árnyékolják be őket.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.