- „Ez a kocsmába való, próbálja ki Kijev külsőn” – Kósa Lajosnál kiverte a biztosítékot az ukrán elnök
- „Visszautasítunk mindenféle erőszakot, zsarolást” – Palóc André kiakadt Zelenszkij fenyegetőzésén
- Schobert Norbert a közel-keleti háború miatt úgy érzi, még fontosabb a béke és a választás
- Tóth Máté elmondta a véleményét Ukrajnáról
Elmondták a szombathelyiek: ezért vettek részt a Háborúellenes Gyűlésen
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolKilencedik állomásához érkezett a Digitális Polgári Körök országjárása. Ezúttal Szombathelyen mondott beszédet Orbán Viktor, aki a közönség kérdéseire is válaszolt. A csarnok teljesen megtelt emberekkel. Megkérdeztük, miért érezték fontosnak, hogy részt vegyenek a Háborúellenes Gyűlésen.
Telt házzal zárult a szombathelyi Háborúellenes Gyűlés, ami a Digitális Polgári Körök országjárásának kilencedik állomása volt. Vas vármegyéből rengetegen érkeztek, hogy kiálljanak a béke mellett, többen pedig arra is lehetőséget kaptak, hogy a közönség soraiból kérdéseket tegyenek fel a miniszterelnöknek. Orbán Viktor a pódiumon azt is bejelentette, hogy hamarosan újra Washingtonba utazik, Donald Trump ugyanis meghívta a Béketanács alakuló ülésére.

A fiatalok jövője a tét
Kecskés Ilona azért tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a Háborúellenes Gyűlésen, mert szerinte a jövőnk múlik a következő éveken, különösen a fiataloké. Hogy háborúba megyünk-e, vagy továbbra is békében élünk majd, az egy olyan sarkalatos pont, amiben mindenkinek egyet kell értenie.
Fontosak a fiatalok, a jövő a fiataloké. Most abban kell egyetérteni mindenkinek, hogy béke legyen
– mondta lapunknak.
Amióta kirobbant a háború, Márta aggódik a szeretteiért
Kovács Márta Mária úgy gondolja, a családja, a települése, de az egész ország érdeke, hogy a szomszédunkban dúló háborút minél hamarabb lezárják. Bevallotta, hogy aggódik a fiatalokért, ezért szeretné, ha végre újra béke lenne a világban.

(Forrás: Mediaworks)
Azt szeretném, hogy minél előbb vége legyen a háborúnak és béke legyen! Az ember csak aggódik folyamatosan, amióta kitört ez a háború és félti a szeretteit
– mondta a hölgy.
A Háborúellenes Gyűlések fő kérdése, hogy milyen jövő áll a következő generáció előtt
Csercsik Zoltán kisfiával érkezett Szombathelyre. Azért is vitte magával a gyermekét, mert szerinte elsősorban az ő jövője múlik azon, hogy tovább eszkalálódik-e a háború, vagy sem. S hogy ő maga miért tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a Háborúellenes Gyűlésen? Elmondta.

A béke szempontjából a legfontosabb és azért, hogy ezek a kislegények, kisgyerekek az életben, a további jövőben biztonságosan tudjanak élni Magyarországon
– hangsúlyozta a férfi a Ripostnak.
Top hírek
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre