
Magyar Péter: "Hülyeségeket beszélek, de a frizurám még tart!"
Ezt írta a közösségi oldalán Menczer Tamás.
Az EU-s szabály ellen vagy "saját zsebre" tüntettek?
Ahogy az ilyenkor lenni szokott a jómódú cégtulajdonosok ezúttal is munkavállalóikat tolták maguk elé, hogy a tüntetés még véletlenül se tűnjön saját személyes érdekeik előtérbe helyezésének.
Pénteken a MOL székháznál tüntettek azok a használtfém-kereskedők, akik sérelmezik az európai uniós szabályok betartása miatt bevezetett új rendszert. Ennek lényege, hogy az újrahasznosított fémhulladék arányát az eddigi 30 százalékról 65 százalékra emeljük Magyarországon.
Emiatt a magyar kormány a MOL-lal együttműködve új fémhasznosítási rendszert hozott létre.
A régi használtfém-kereskedők némelyike, egyes vélemények szerint saját személyes érdekeivédelmében támadja az uniós szabályok szerint bevezetett, környezetvédelmi okok miatt támogatható, 65 százalékos újra hasznosítást lehetővé tevő rendszert.
Mivel szerintük ez munkahelyeket veszélyeztet, hát munkavállalóikat maguk elé tolva szervezték a tüntetést. de aki ott volt láthatta, hogy a dolgozók mögött 40-50 milliós autókkal, mindent szemmel tartva szorosan ott voltak a használtfém-kereskedés „nagyágyúi” is…
A tüntetés központi figuráinak egyikére, Bakos Balázsra nemrégen százmilliós villája és a jogszabályokat, műemlékvédelmi előírásokat semmibe vevő magatartása miatt a Magyar Narancs és a 24.hu is felfigyelt. Bakos azért került a baloldali sajtó célkeresztjébe mert sok százmilliós, műemléki védelem alatt álló villáját, illetve annak közvetlen környezetét jogszabályokat semmibe véve építette át…
Ezt írta a közösségi oldalán Menczer Tamás.
Menczer Tamás több millió ember védelmére kelt.
Nem csak jacuzzi, hanem bluetoothos állótükör is kellett!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.