Daloló könyvtár – zenés foglalkozás kisgyermekeknek

„Szeretettel hívjuk az 1–3 éves gyermekeket egy szülő vagy nagyszülő kíséretében zenés, dalos, mondókás foglalkozásunkra. Már néhány hónapos babákat is várunk, a felső korhatár az óvodáskor kezdete.”



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.11.14.
kisgyermekeknek

„A programon a szülők foglalkozásvezető segítségével mondókákat, dalokat, játékokat tanulhatnak, melyeket később otthon is énekelhetnek, játszhatnak. Előkerülnek majd hangszerek is, ezek egy részét a gyerekek kipróbálhatják. Az interaktív fél óra teljesen szabadon telik, mindenki abban vesz részt, amiben szeretne, és amit kisgyermekének érdeklődése, türelme megenged.

Fotó: Facebook

Reméljük, a foglalkozáson részt vevő szülők és gyerekek kedvet kapnak ahhoz, hogy kikölcsönözzenek könyvtárunkból zenei gyermekkönyveket, zenélő mesekönyveket, dalgyűjteményeket, zenével és zenei neveléssel kapcsolatos kiadványokat.

A részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció és könyvtári tagság szükséges. Regisztrálni a [email protected] e-mail-címen vagy a (06-1) 411-5011-es telefonszámon lehet a résztvevők létszámának és a gyermek(ek) életkorának megadásával.”

Időpont: november 14., 11 órától

Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjtemény, Budapest VIII. kerület, Szabó Ervin tér 1.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás