
Kezdődik a Ludovika Fesztivál!
Szabadegyetemi előadások, hivatásrendi bemutatók, koncertek és családi programok: Ludovika Fesztivál a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében.
Az Országos Rajzfilmünnep Magyarország egyetlen olyan animációfilmes fesztiválja, amely három nap alatt 150-180 helyszínen zajlik egyszerre. A rajzfilmeket ünneplik a Kondor Béla Közösségi Házban is!
A Kondor Béla Közösségi Ház programjai:
November 18-án:
1. János vitéz – Telt ház
2. 17 órától rajzfilmválogatás: Dúdoló, a Naszreddin hodzsa, Bogyó és Babóca, valamint a magyar animációs fesztiválok válogatásaiból
November 19-én:
1. Mi újság kuflik
2. Erdei sportverseny, Két bors ökröcske
Időpont: november 18–19.
Helyszín: Kondor Béla Közösségi Ház
Az Országos Rajzfilmünnep partnerei magyar és nemzetközi filmstúdiók, archívumok, animációs képzési helyek és filmforgalmazók, akikkel együtt a rajzfilmek széles palettáját mutatják be az érdeklődők számára. A helyszíni szervezők a filmek kínálatából maguk válogathatják össze a mai és klasszikus filmek listáját, hiszen ők tudják a legjobban, hogy a közösség, amelyben élnek és dolgoznak, milyen alkotásokra kíváncsi.
Minden évben bemutatják a magyar animáció egy-egy neves mesterének filmjeit, ezzel párhuzamosan a hazai filmstúdiók legfrissebb alkotásait és a hazai művészeti egyetemek animációs hallgatóinak munkáit is műsorra tűzik. Az idei Országos Rajzfilmünnep fókuszát Jankovics Marcell és a 65 éve alapított Pannónia Filmstúdió munkássága adja, valamint külön összeállítással emlékeznek Bálint Ágnesre, születésének 100. évfordulója alkalmából.
Az Országos Rajzfilmünnep speciális, háromnapos közösségi kulturális esemény, amely nem egyetlen helyszínre vár kevés érdeklődőt, hanem a saját lakóhelyén szólít meg sokakat. A hagyományteremtő szándékkal 2011-ben útjára indított Országos Rajzfilmünnephez az elmúlt években egyre szélesebb körben csatlakoztak települések, városrészek. A pandémiát megelőző évben 90 település 180 helyszínén vetítettek rajzfilmeket gyerekek és családok számára. Az összesen 400 vetítés mellett 250 egyéb kulturális programra került sor országosan, amelyhez 25 000 látogató, mintegy 10 000 kisgyermekes család kapcsolódott.
Az országos programokról további információkat itt találsz.
Szabadegyetemi előadások, hivatásrendi bemutatók, koncertek és családi programok: Ludovika Fesztivál a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében.
Ha szerettél volna, de még nem jutottál el a kiállításra, itt az utolsó lehetőség, hogy így együtt lásd a képeket.
Francia dráma, 2021, 98. Rendezte Thomas Kruithof. Szereplők: Isabelle Hupert, Reda Kateb, Naidra Ayadi. Francia nyelven, magyar felirattal.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre