RETRO RÁDIÓ

Versünnep Gála 2021 a Nemzeti Színházban







Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.19.
szavalás

November 21-én 18 órai kezdettel rendezik meg az idei Versünnep gálaműsort a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében. Az izgalmas produkciókat és különleges meglepetések tartogató esemény személyesen, illetve a Versünnep YouTube-csatornáján is megtekinthető lesz.

Az idei év sem múlhat el Versünnep nélkül, idén is több eseményt rendeztek már, legközelebb a Versünnep Gála 2021-et. A 2005-óta tartó eseménysorozat egyik kiemelt programjának most a Nemzeti Színház Kaszás Attila Terme ad otthont, november 21-én 18 órai kezdettel. Az idei felhívásra közel száz amatőr és profi versmondó, előadóművész jelentkezett Magyarországról, Erdélyből és a Felvidékről egyaránt. A Versünnep Alapítvány 2021-ben Pilinszky János és Mészöly Miklós munkássága előtt tiszteleg, és az ő műveik előadásával pályázhattak a versszeretők. A gála résztvevőinek produkcióit a kiváló szakmai zsűri értékelése színesíti a különleges esten; a szakmai testület elnöke Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke, Kubik Anna Kossuth-díjas színművész, Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó, Weinberger Attila zeneszerző, énekes és lemezproducer és Kolti Helga színművész, rendező, a Magyar Kultúra Lovagja, a Versünnep Alapítvány elnöke, aki számost érdekességet árult el a vasárnapi eseménnyel kapcsolatban.

„Szerencsére a pandémia se vette kedvét a fiataloknak, hogy jelentkezzenek a Versünnepre. Közel száz egyéni nevezés érkezett az idén. Ezekben a rendhagyó időkben, rendhagyó eseménnyel, egy különleges gálaesttel készültünk a költészet szerelmeseinek, ahol a professzionális művészek mellett meghívást kaptak a legjobb amatőr versenyzők is, akiket az elődöntőkön nyújtott teljesítményük alapján választott ki a szakmai zsűri. Az évfordulós költők alkotásaiból összeállított műsort láthatnak az érdeklődők. Ezen az ünnepen nem lesznek helyezések, itt mindenki nyerni fog. Az idei év Pilinszky János és Mészöly Miklós munkássága köré épült. Személy szerint nagyon vártam már ezt az esztendőt, ugyanis szívemhez közelálló alkotásokról beszélhetünk. Csodálatos életművel rendelkeznek az évfordulós költőóriások, és az eddig látott produkciók alapján az idei indulók lubickoltak az említett nagyságok műveiben. Már tavaly is, a koronavírus-járvány kitörésekor érzékeltem, de az idei évben egyértelműen látszott, hogy a válogatókon és az elődöntőkben is a versenyzők kivétel nélkül nagyon magas színvonalú teljesítményt nyújtottak. Tökéletes visszaigazolása annak, hogy az emberek a pandémia alatt újra megtanultak belülről dolgozni, felfedezni a kreativitásukat, és erről nem is kéne leszokniuk majd a járvány után se” – mesélte Kolti Helga, aki azt is elárulta, hogy különleges meglepetéssel is készülnek a gálaest nézőinek.

„Meghívtunk három fiatal, kortárs költőt, akik a gálaest alatt fognak egy-egy költemény elkészíteni Pilinszky és Mészöly után szabadon. Persze ebben azért lesz némi megkötés. Idén is, mint minden évben, a célunk az, hogy ünneppé nemesítsük ezt a napot. Minden nehézség ellenére nem múlhat el a 2021-es év, hogy ne tisztelegjünk a magyar költészet nagyságai előtt” – tette hozzá a Versünnep Alapítvány elnöke.

Az esemény nyilvános, de regisztrációhoz kötött, valamint a hatályos járványügyi szabályozások figyelembevételével kerül megtartásra. Regisztrálni erre az e-mail-címre elküldött adatokkal lehet. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak személyesen, illetve a Versünnep Facebook-oldalán, online streamen.





Ezeket olvastad már?
Ez a csillagjegy ma nosztalgikus hangulatba kerül

Ez a csillagjegy ma nosztalgikus hangulatba kerül

Ezekre nagyon figyelj, mielőtt busszal utaznál az adventi vásárba!

Ezekre nagyon figyelj, mielőtt busszal utaznál az adventi vásárba!

Mi történhetett? Már a gitárjait is eladja a legendás zenész

Mi történhetett? Már a gitárjait is eladja a legendás zenész

Online is megtekinthető a bravúros cirkuszi előadás a Magyarnemzet.hu felületén

Online is megtekinthető a bravúros cirkuszi előadás a Magyarnemzet.hu felületén

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás