RETRO RÁDIÓ

Áremelkedések? Brüsszelt teszi felelőssé a legtöbb magyar





A Publicus friss felmérése.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.03.21.
Módosítva: 2023.03.21.
Brüsszel szankció

Egyre több magyar látja úgy, hogy Brüsszel és a szankciók a felelősek az inflációért – derül ki egy friss felmérésből. A Publicus Intézet szerint tavaly október óta nőtt azoknak az aránya, akik Brüsszelt teszik felelőssé az áremelkedésekért. Az elmúlt hetekben ugyanakkor egyre több hazai üzlet jelentette be, hogy olcsóbban ad egyes élelmiszereket. Szakértők szerint ha a tendencia folytatódik, akkor év végére elérhető az egy számjegyű infláció.

„Ma bemutatunk egy olyan csomagot, ami erős és célzott szankciókat tartalmaz” – így jellemezte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Unió Oroszországgal szembeni első szankciós csomagját tavaly februárban.

Az első néhány embargós csomag orosz politikusok, bankok és üzletemberek ellen irányult. Később viszont Brüsszel javaslataiban már gazdasági jellegű korlátozások is megjelentek: megtiltották például az orosz nyersanyagok importját.

Tavaly nyáron Ursula von der Leyen már azt közölte, hogy az orosz olajra is ki kell terjeszteni a szankciókat.

Brüsszel azóta is kitart amellett, hogy a szankciók működnek. Elemzők viszont arra figyelmeztetnek, hogy a szankciók sokkal nagyobb kárt okoztak Európának.

A magyar vásárlók is megérzik a szankciós politika hatását. Azt M1-nek nyilatkozó bolti vásárlók közül többen is azt mondták, hogy Brüsszel, a szankciók és a háború miatt drágulnak az árak a boltokban.

A brüsszeli szankciók okozzák az inflációt a magyar lakosság többsége szerint – erről írt a Mandiner. A lap a Publicus Intézet friss felmérésére hivatkozva tette közzé, hogy

októberhez képest 14 százalékponttal csökkent azoknak az aránya, akik a kormány gazdaságpolitikáját hibáztatják, 6 százalékponttal pedig nőtt azoknak az aránya, akik szerint a brüsszeli szankciók a felelősek az árakért.

Közben egymást érik az akciók az élelmiszerüzletekben. Egyre több üzlet jelenti ugyanis be, hogy olcsóbban árul egyes élelmiszereket.

Egy zalaegerszegi boltban is napról napra kevesebbe kerül jó néhány élelmiszer. „A pékáruk árát is igyekszünk elfogadható szinten tartani, folyamatosan megvizsgáljuk a beszerzési árainkat, és próbáljuk ezt az árszintet tartani vagy csökkenteni, hogy kedvezzünk a vásárlóknak” – mondta a Korona Pékség Kft. ügyvezetője.

Egy fővárosi üzletben pedig csaknem 20 százalékkal kerül kevesebbe a vaj, mint néhány hete, de olcsóbbak lettek a tejtermékek és a száraztészta is. A leértékelések pedig  úgy tűnik, hosszabb távon is maradnak.

„Egy-két hónapig tartósan alacsony fogyasztói áron érhetők el, és ezeknél a termékeknél bizony tizenöt-huszonöt százalékos árcsökkenés is tapasztalható. Nagyon bízunk abban, hogy elértük az élelmiszerárak tekintetében a maximumot, és most már csak lefelé fognak menni az árak” – fogalmazott a CBA kommunikációs igazgatója.

Szakértők szerint

a beszerzési árak, az energiaárak csökkenése, valamint a forint erősödése is hozzájárulhatott ahhoz, hogy olcsóbbak lettek az élelmiszerek Magyarországon.

„Mindenki örült, hogy majd kedvezőbben tudja a hazai termékek mellett az importtermékeket behozni, de itt is nagyon fontos azt kinyilvánítani, hogy a magyar termékek a magyar feldolgozóipar szempontjából ez nagyon jó lenne, ha ők maradhatnának stabilan és tartósan a piacon” – nyilatkozta Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Az elmúlt hónapokban ugyanis – az infláció miatt – érezhető volt, hogy a vásárlók megfontoltabban válogatnak és kevesebbet költenek, mint korábban. Ezt pedig az üzletek is megérezték, ezért is kezdtek árcsökkentési akciókba. A mérsékelt áraktól a szakértők azt várják, hogy pótolja a drágulás miatt kiesett forgalmat.

Miközben a háborús inflációkért a magyarok döntő többsége az elhibázott brüsszeli szankciós politikát teszi felelőssé, lassan „oszladozik” az infláció fenyegető réme.

Szinte napról napra versenyt futnak a boltok a vásárlókért: a hétvégén például 33 százalékkal olcsóbban kínálta a Lidl a bécsi roppanós virsliket, ami ugyancsak akciós volt az Auchannál, és csütörtöktől a Tesco is beszáll a küzdelembe. Igaz, mindegyik lánc más taktikát választ: utóbbi például azt állítja, a bevásárlókosár teljes tartalmára figyel, nem csupán egyes termékek árát csökkenti. Szintet lépett a vásárlókért zajló küzdelem, egy-egy termék árának csökkentése már semmire sem elegendő. A SPAR további 70-et sorolt az Árzuhanás Promócióba, de a többi kiskereskedelmi lánc is megpróbál újabb és újabb kedvezményeket biztosítani.

Egy héttel ezelőtt új szereplő lépett be a kiskereskedelmi láncok közötti árháborúba, a SPAR is meghirdette a maga árcsökkentési programját. Az Árzuhanás Promócióban hetente újabb és újabb árucikkek ellenértéke csökken a SPAR és Interspar áruházakban, ezekről pedig minden hétfőn terméklistát tesznek közzé a weboldalukon. A program 300 árucikkel indult el, mától pedig újabb 70 csatlakozik hozzá.

SPAR
Fotó: spar.hu

A kiskereskedelmi lánc a múlt heti nagy bejelentés után most azt közölte, hogy 5–40 százalékkal viszi lejjebb az árakat:

  • a pékáruk (kenyerek, zsemlék, kiflik, bagettek, paillasse-ok) 7–40 százalékkal,
  • a haltermékek 18–30 százalékkal,
  • egyes húskészítmények (virsli, baconszalonna) 5 százalékkal

lesznek olcsóbbak.

A SPAR azt ígéri, hogy a vásárlókat a hetente csökkenő árak mellett az egyéb kedvezmények, akciók, hűség- és kuponajánlatok is segítik abban, hogy minél kevesebbet költsenek, miközben továbbra is minőségi és nagyrészt hazai forrásból származó termékek széles kínálatából válogathatnak.

Mikor kezdődött az árháború?

Az éles fordulat akkor kezdődött a kiskereskedelemben, amikor hivatalosan is véget ért egy korszak:

a lábukkal szavaztak a vásárlók a drágulásról, durván beszakadt a boltok forgalma. 

Miután a Központi Statisztikai Hivatal február 6-i jelentéséhez hasonlóra évek óta nem volt példa, a láncok azonnal léptek: először az Aldi jelentette be a vaj árának 20 százalékos csökkentését, megtörve ezzel a másfél évig tartó drasztikus drágulást.

Ezt követte a Lidl, a CBA, majd a Penny, míg a Tesco azzal érvelt, hogy leköveti a legolcsóbb piaci árazást, így végeredményben náluk is olcsóbban lehet megkapni a vajat. A második körben a sajtok kerültek kevesebbe, aztán a tészták, majd a boltok elkezdték százasával csökkenteni a termékek árát – ehhez csatlakozott a SPAR.

Meddig tarthat az árháború?

A KSH április 6-án teszi közzé a szektor februári eredményeit, az már mérvadó lesz arra vonatkozóan, hogy a vásárlókat mennyire győzték meg az árcsökkentések.

Mivel a folyamat az év második hónapjában indult el, januárban még a decemberihez hasonló adatokat mért a hivatal: a forgalom volumene a nyers adat szerint 3,9, naptárhatástól megtisztítva 4,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ez még az elemzői várakozásokat is alulmúlta, a legpesszimistábbakat is. Addig tehát aligha várható változás a boltok árazási politikáján, amíg a vásárlók nem szavaznak újra bizalmat nekik, hiszen a visszafogott költésük a gyártói és a kereskedői oldalnak sem jó.

Hol tart most az árháború?

Szinte napról napra versenyt futnak a boltok a vásárlókért: a hétvégén például 33 százalékkal olcsóbban kínálta a Lidl a bécsi roppanós virsliket, ami ugyancsak akciós volt az Auchannál, és csütörtöktől a Tesco is beszáll a küzdelembe. Igaz, mindegyik lánc más taktikát választ: utóbbi például azt állítja, a bevásárlókosár teljes tartalmára figyel, nem csupán egyes termékek árát csökkenti.

Elkészült a lista: egy helyen az összes élelmiszer, amelynek árát levágták a boltok

Pár hónap alatt közellenséggé kiáltották ki a drágulást a kiskereskedelemben. A boltok több száz termék árát vágták vissza, hogy ne veszítsenek több vásárlót. Az árcsökkentés a vajjal kezdődött, majd a sajtokkal és a száraztésztával folytatódott.

Harmadik hónapja tart az árháború, a kiskerláncok minden héten új termékeknél nyitnak frontot, és egyelőre nem látszik a vége az árcsökkentésnek. A lépés egyértelműen annak szólt, hogy a kiskereskedelmi forgalom drámaian beszakadt: az áremelkedés miatt a vásárlók visszafogták a költekezésüket, ami egyértelműen meglátszott az értékesítés volumenén. A vásárlók távolmaradása még az elemzőket is meglepte, a piaci várakozásokhoz mérten a Központi Statisztikai Hivatal adatai kellemetlen meglepetést okoztak,

még a legpesszimistább becsléseket és alulmúlta a szektor év eleji teljesítménye.

Az első, vásárlók szempontjából kedvező árcsökkentéseket a vaj és a sajtok esetében regisztrálták, aztán szépen sorban jött a többi népszerű termék is, például a tészta. A Lidl folyamatosan élen próbált járni az akciókban, a sajt árának jelentős mérséklése mellett 70 terméket, köztük a kenyérféléket is olcsóbban kínálta. Készítettünk is egy részletes listát, hogy mely termékek árát vágták le a boltok.

Mindenki másképp csinálja

Viszont azt is megírtuk, hogy két táborra szakadtak a boltok, homlokegyenest mást csinál az Aldi és a Lidl, mint a Tesco és a SPAR.

Úgy gondoljuk, hogy a magyar vásárlóknak nemcsak egy-egy termék árának csökkenésére van szükségük, legyen szó a vajról vagy jelen esetben a trappista sajtról, hanem tartósan alacsony árakra

– így reagált a Tesco Magyarország a Világgazdaság megkeresésére annak kapcsán, hogy mit lépnek az Aldi, a CBA és a Lidl által meghirdetett árcsökkentésre. A Tescónál nem egyetlen termék árát csökkentik, hanem a bevásárlókosár teljes tartalmára figyelnek.

Eközben a SPAR néhány nappal ezelőtt Árzuhanás Promóció meghirdetésével lépett be a kiskereskedelmi árháborúba. Ennek keretében hetente teszi közzé a terméklistáinak csökkenő árait a SPAR és Interspar áruházakban. Minden hétfőn konkrét terméklista jelenik meg, feltüntetve az árcsökkenés mértékét. Előfordulhat, hogy a már listán szereplő termékek ára később még tovább esik.

Szinte egyszerre lépnek

A termékek árának csökkentéséből azt azért már régóta le lehet szűrni, hogy a kiskereskedelmi láncok folyamatosan monitorozzák egymás tevékenységét. Ha a fent említett példánál, a bécsi virslinél maradunk, akkor rögzíthetjük, hogy ezekben a napokban az Auchan is 33 százalékkal olcsóbban kínálja saját márkás bécsi sertésvirslijét, és a Tesco válasza sem késlekedik, csütörtöktől hirdet kedvezményt. Az is egyre jellemzőbb, hogy a boltok saját hűségkártyájukkal további jelentős akciókat biztosítanak törzsvásárlóiknak.





 





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás