
A mi történetünk: Magyarországon az otthon már nem álom, hanem elérhető valóság
Magyarországon az otthonteremtés nemcsak vágy, hanem reális lehetőség.
Tüntetést szervezett péntek estére az MTVA székháza elé Hadházy Ákos.
Hadházy Ákos úgy fogalmazott: mivel nem demokráciában, hanem „hibrid rezsimben élünk”, hibrid forradalomra van szükség ahhoz, hogy választáson leválthatóvá váljon a jelenlegi kormány. Hangsúlyozta: forgalmat lassító akciókkal, demonstrációkkal muszáj zavart kelteni ahhoz, hogy a kormány észrevegye a tiltakozás erejét, nagyon sok embernek békésen ki kell kényszerítenie a tisztességes választások feltételeinek megteremtését. Végül arra szólította fel a tömeget Hadházy Ákos, hogy egy időre vegyék „blokád alá” a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) épületét, mint mondta, a tiltakozást addig folytatják, amíg nem mond le az MTVA vezetője.
A demonstráció résztvevői a „Gyertek ki!”, „Ébresztő!”, „Szabad ország”, „Szabad oktatás”, „Ruszkik haza!” ritmusokat skandálták, illetve nemzetiszínű és európai uniós zászlókat lobogtattak. A színpadon az „1948, kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését” és az „1956, szabad Kossuth rádiót” feliratú molinók voltak láthatók. A demonstráción a tiltakozó emberek fáklyákat gyújtottak.
A rendezvényen néhány tucatnyian vettek részt.


Magyarországon az otthonteremtés nemcsak vágy, hanem reális lehetőség.

A fiatal lány fél az exétől.

A hagyományos életfenntartó kezelés hatástalannak bizonyult.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.