
Sokkoló felvételek: forró vízzel locsolta le a négyéves gyereket és nagymamáját egy szomszéd
Hangos sikolyok töltötték be az utca csendjét.
Továbbra is bejárható marad, és megtartja közfunkcióját az érintett partszakasz.
Balatonvilágos község önkormányzatával kezdeményeztek egyeztetést az egykori Club Aliga új tulajdonosai. Fontos megállapodás született amelyben leginkább a község és lakosai valamint a mindenkori üdülővendégek érdekei érvényesültek. A kétoldalú megbeszélésen a Bayer Property Zrt. képviselői felvázoltak egy három ütemben tervezett fejlesztési tervet melyben szerepel a leromlott állagú kikötő rekonstrukciója, strand fejlesztés, lakóingatlanok építése, sőt egy főtér (Agóra) létrehozása is. A felek leszögezték, hogy közös érdekeik figyelembevételével folyamatos egyeztetések mellett működnek együtt a jövőben.
Az egyeztetés egyik legfontosabb üzenete, hogy a munkálatok során kiemelt figyelmet kap a környezet megóvása, az eredeti funkciók megtartása és az emberközpontú fejlesztési irányok.
Nagyon fontos része a megállapodásnak, hogy a fejlesztés eredményeként létrejövő újrahasznosított településrész továbbra is bejárható marad, és megtartja közfunkcióját. A lakosság részéről megfogalmazott parthoz való lejutás lehetőségét a beruházó a jövőben is biztosítja.
Az Aligaliget teljes, 47 hektáros területére vonatkozó beruházás értéke meghaladja a 100 milliárd forintot, melyből a fejlesztő közel 10 milliárd Forint értékű, közcélú infrastrukturális fejlesztést is megvalósít.
Az elkövetkezendő időszakban a beruházó elvégzi a kikötő régen várt átépítését és bővítését, korszerűsíti a strandot, és lakó-, illetve üdülő ingatlanokat épít.
A tervek között szerepel egy Agóra létrehozása is szolgáltató, kereskedelmi és vendéglátóipari létesítményekkel, amely lényegében új főtérként működik majd kapcsolódva és szolgálva a település egészét, ezzel fontos közösségi funkciót is ellátva.
A felek a közös érdekek figyelembevételével, átlátható módon, folyamatos egyeztetések mellett működnek együtt a jövőben. Balatonvilágos a fejlesztés által nem csak adóbevételekkel és az infrastruktúra jelentős javulásával gyarapodik, de a felépülő új Aligaliget településrész létrejöttével vonzó turisztikai helyszínné lép elő a jövőben - írja a Ripost.
Hangos sikolyok töltötték be az utca csendjét.
Koporsóműhelybe és meghiúsult esküvő nyomaira bukkantak.
Hihetetlen mennyibe került egy pizza 2002-ben!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.