
Sokkoló felvételek: forró vízzel locsolta le a négyéves gyereket és nagymamáját egy szomszéd
Hangos sikolyok töltötték be az utca csendjét.
Ma azokat a kiemelkedően tehetséges fiatalokat bocsátottuk útjukra, akik STIPI ösztöndíjjal a világ legrangosabb egyetemeinek valamelyikén tanulnak ősztől - közölte Novák Katalin köztársasági elnök.
A Stipendium Peregrinum ösztöndíj a Nemzeti Tehetség Központ kiemelt projektje, amely azon kiemelkedő tehetségeknek szól, akik képességeik, tudásuk alapján a világ legrangosabb egyetemeire készülnek felvételizni, és akik vállalják, hogy megszerzett tudásukat tanulmányaikat követően hasznosítani fogják Magyarországon.
„Világszinten elismert professzoroktól sajátíthatom el a legkorszerűbb és legversenyképesebb tudást, amelyet reményeim szerint a magyarok hírnevének öregbítésére használhatok fel a jövőben” - árulta el a 22 éves fiatal tehetség. Földi Teodor László pedig arról beszélt lapunknak, hogy véleménye szerint kétségtelenül a világ élvonalában van a magyar felsőoktatás, de azért szükséges külföldön tanulni, mert egyetlen ország sem képes előállítani minden tudást.
Hangos sikolyok töltötték be az utca csendjét.
Koporsóműhelybe és meghiúsult esküvő nyomaira bukkantak.
Hihetetlen mennyibe került egy pizza 2002-ben!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.