
Sokkoló felvételek: forró vízzel locsolta le a négyéves gyereket és nagymamáját egy szomszéd
Hangos sikolyok töltötték be az utca csendjét.
„Ukrajnának van egy erős ütőkártyája: a Barátság kőolajvezeték” – üzente hónapokkal ezelőtt az ukrán energiaügyi miniszter tanácsadója, korábbi külügyminiszter-helyettes.
Mint arról korábban beszámoltunk, Oroszország bejelentette, hogy leállítják a szállítást a Barátság kőolajvezeték déli ágán, az ukránok miatt.
Most Olena Zerkal ukrán energiaügyi miniszter tanácsadóját, korábbi külügyminiszter-helyettest idézte az Ukrinform, aki egy májusi ülésen úgy fogalmazott: Magyarországnak egyre „nő az étvágya” az uniós pénzek iránt, ezenfelül pedig bármit követelhetnek az Európai Uniótól, utalva az orosz olaj embargóját érintő magyar vétóra. Zerkal ugyanakkor úgy fogalmazott: „Ez sajnálatos, mivel Ukrajnának van egy erős ütőkártyája: a Barátság kőolajvezeték.”
A vezeték első magyarországi szakasza, a Szlovákiából érkező 148 kilométer hosszú és 400 milliméter átmérőjű Barátság I. 1962-re készült el. Párját, az Ukrajnából érkező 600 milliméteres átmérőjű Barátság II-t 1972-re készítették el – írja a Mandiner.
Hangos sikolyok töltötték be az utca csendjét.
Koporsóműhelybe és meghiúsult esküvő nyomaira bukkantak.
Hihetetlen mennyibe került egy pizza 2002-ben!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.