Tőkés László is beszédet mondott Tusnádfürdőn, erre kérte Orbán Viktort

Az autonómiatörekvések támogatására kérte Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban (Tusványoson) tartott szombati előadásában Tőkés László Orbán Viktor miniszterelnököt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.07.23.
Tusványos

Köszönettel kérjük a miniszterelnök urat, hogy a továbbiakban az eddiginél is hatékonyabban részesítse támogatásában autonómiatörekvéseinket, tudatában annak, hogy az integráció közösségi jogok és autonómia nélkül az asszimiláció melegágya” - jelentette ki a volt püspök.

Felidézte, hogy az autonómia intézményének kriminalizálása az 1990-es kezdetek óta jellemzője a román politikai életnek. Nyilvánosságra került egykori titkos iratból idézte Ion Iliescu elnököt, aki 1995-ben azt mondta Richard Holbrooke amerikai külügyminiszter-helyettesnek, hogy az autonómiakövetelés jóváhagyása „Románia bantusztánosodásához vezetne”.

Úgy vélte: ez a szemlélet tükröződött vissza Klaus Iohannis román államelnök két évvel ezelőtti „hírhedt kirohanásában” is, amikor azzal vádolta szociáldemokrata ellenlábasait, hogy „széles körű autonómiát akarnak biztosítani Székelyföldnek” és „oda akarják adni Erdélyt a magyaroknak”.

Úgy értelmezte, hogy az autonómia igénye miatt kellett politikai fogságot elviselnie Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak, és a neki ítélt román állami kitüntetés visszavonását is az autonómiaigény képviselete okán javasolta a kitüntetés becsületbírósága.

Tőkés László szerint az autonómia állandó bukaresti kriminalizálása vezetett el oda is, hogy már az erdélyi magyar politikai életet is megosztja a nemzeti önrendelkezés kérdése.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k), Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke (b) és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke (j) a miniszterelnök előadása előtt a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2022. július 23-án Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ezen az ellentmondásos helyzeten csak egységes közakarattal tudnánk változtatni. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közvetlen szövetségeseivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és az éppen létrejövő Erdélyi Magyar Szövetséggel egyetemben változatlanul és megalkuvás nélkül folytatja küzdelmét az RMDSZ programjában is megfogalmazott többszintű erdélyi autonómiáért” - jelentette ki. Hozzátette: azon lesznek, hogy a román kormányban lévő RMDSZ helyzeti előnyét kihasználva új lendületet adjanak a román parlament jóváhagyását igénylő autonómiaügynek.

Tőkés László úgy vélte: a remélt erdélyi magyar összefogás első próbája a kormányprogramban előirányzott kisebbségi törvény kidolgozása és elfogadtatása lesz.

Felidézte: Hunyadi János 1456-ban július 22-én állította meg Nándorfehérvárnál a török előrenyomulást, és győzelme emlékét őrzi egész Európában a déli harangszó.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Az elnémuló harangok korában Európa hatalmasságainak a szolidaritására aligha lehet számítani” - állapította meg. Úgy vélte: a határőrizet több évszázados feladata után a székelységre ma az országhatárokat meghaladó magyar nemzeti közösség földrajzi és nyelvi határainak a védelme hárul.

Tőkés László - aki áprilisban töltötte hetvenedik évét - a tusványosi nagyszínpadon vette át Németh Zsolttól, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökétől azt a meglepetéskönyvet, amelyet a születésnapjára számára állított össze az írásaiból és a kortársai írásaiból a Pro Minoritate Alapítvány. Németh Zsolt egykori mentorát, a kovásznai Fábián Ernő filozófust idézve jelentette ki: „Tőkés László nem az az ember, akinek igaza van, hanem az, akinek igaza lesz”.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás