Szívszorító: így búcsúzik Orbán Viktor a meggyilkolt japán exminiszterelnöktől - Fotó!

Kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe Abe Sindzó volt japán miniszterelnök, miután egy pénteki kampányrendezvényen többször rálőtt egy merénylő. A magyar kormányfő búcsúja könnyfakasztó.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.07.08.
búcsú

Magyarország egy fontos barátját veszítette el. Isten nyugosztalja Abe Sinzó miniszterelnök urat!” – írta pénteken a Facebook-oldalán közzétett képhez Orbán Viktor miniszterelnök, amelyen közösen szerepel a volt japán miniszterelnökkel, aki borzalmas merénylet áldozata lett.

A volt miniszterelnök éppen a Japán középső részén található Nara városában mondott kampánybeszédet, amikor váratlanul több lövés érte. Televíziós képsorokon látni lehet, hogy a volt kormányfő egyszercsak eszméletét vesztve összeesik, pillanatokkal később pedig a háttérben lévő rendőrök egy szürke pólós férfit kényszerítenek a földre, akit ekkor már lefegyvereztek.

Szemtanúk szerint először egy hangos durranás hallatszott, majd füstfelhő keletkezett a lövések irányából.

A 67 éves Abét rögtön kórházba szállították, de ekkor már a szíve és a légzése is leállt

A narai kórház intenzív osztályának főorvosa, Fukusima Hidetada elmondta, hogy a politikus a két nyaki lövés mellett a szívén is megsebesült, halálát az erős vérzés okozta.

A 41 éves gyanúsítottnál lefoglaltak egy vélhetően házi készítésű fegyvert. A rendőrség tájékoztatott, hogy a gyanúsított egy narai japán állampolgár, aki a haditengerészetnél eltöltött hároméves szolgálat után 2005-ben szerelt le.

Az NHK japán közszolgálati televízió úgy tudja, a merénylő csupán annyit mondott, „elégedetlen volt” az egykori kormányfővel, a narai rendőrkapitányság részéről azonban azt közölték, a támadónak nem Abe politikai nézeteivel volt problémája.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás