Láng Zsolt: a főpolgármester nem egyeztet a terveiről, titkolózik





Szükség lenne egy komoly hatástanulmányra, társadalmi egyeztetésekre, ilyen beavatkozásnál nem elég az ötletelés - mondta Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek, arra reagálva, hogy a fővárosi városvezetés autómentessé tenné a pesti alsó rakpart belvárosi szakaszát.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.04.20.
Karácsony Gergely

Sajnos már megszokottá vált, hogy semmifajta egyeztetésre nem hívtak minket Karácsony Gergely újabb autósellenes ötletéről” - fogalmazott a lap szerdai számában megjelent cikk szerint Láng Zsolt, aki még nagyobb problémának tartja azt, hogy a környéken élőkkel sem egyeztettek.

Vajon mit szólnak azok, akiknek az utcáiba terelik a rakpart forgalmát? Elfogadhatónak tartják-e, hogy egyik napról a másikra kétszer vagy inkább háromszor annyi autó araszol majd az ablakaik alatt lépésben?” - tette fel a kérdéseket a frakcióvezető, aki szerint nem tudni, hogy az autómentes pesti rakpartszakasz hogyan befolyásolná a főváros többi részén a forgalmat, hogy hatna a már amúgy is elviselhetetlen mértékű közlekedési dugókra és a légszennyezettségre.

A lapnak nyilatkozó közlekedésbiztonsági szakértő, Vida Gábor azt hangsúlyozta, hogy Budapesten az észak-déli autós közlekedést elsősorban a két rakpart biztosítja, és ha ebből az egyiket megszüntetik, akkor az addig ott folyó jelentős forgalom utat keres majd magának. Az alsó rakpart lezárásával az észak-déli a forgalom nem fog jelentősen csökkenni, mert az autósok a mellékutakat favorizálják majd, ami azt eredményezi, hogy lassabb lesz a haladás és megnövekednek a dugók - mondta a szakértő a Magyar Nemzetnek.





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás