Kálmán Erika lett a Mediaworks új vezérigazgatója





Más kormányzati megbízatást kap az eddigi vezérigazgató, dr. Szabó László.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.15.
kinevezés

A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriuma Kálmán Erikát, a jelenlegi vezérigazgató-helyettest nevezte ki a Mediaworks Zrt. új vezérigazgatójává, valamint az igazgatóság elnökévé. Dr. Szabó László, aki a járványhelyzet legnehezebb időszakában is hatékonyan irányította a cégcsoportot, más fontos kormányzati megbízatást kap – áll a közleményben.

A KESMA kuratóriuma Kálmán Erikát, a Mediaworks lineáris médiáért felelős vezérigazgató-helyettesét 2021. november 15-ei hatállyal nevezte ki a cégcsoport vezetőjévé. Az új vezérigazgató közgazdászként korábban magyar és nemzetközi vállalatoknál is vállalatszervezéssel és szervezetfejlesztéssel foglalkozott felsővezetői pozícióban, és közel 10 éve médiapiaci területen dolgozik. Általános tapasztalata mellett kiválóan ismeri magát a Mediaworksöt: részt vett a cégcsoport korábbi akvizíciós folyamataiban, 2015-től pedig folyamatosan a menedzsment tagja.

A kuratórium megköszöni az eddigi vezérigazgató, dr. Szabó László munkáját, akinek a vezetése alatt felgyorsult a vállalat digitális képességeinek fejlesztése, növekedési pályára álltak meghatározó online médiumai, kiszámíthatóvá váltak a nyomtatott piacon meglévő pozíciói, valamint hatékonyabbá váltak az üzleti folyamatok. Mivel dr. Szabó László más fontos kormányzati megbízatást kap, ezen feladatához a kuratórium sok sikert kíván.

„Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség” – zárul a közlemény.





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás