
Budai Gyula újabb fővárosi ingatlan értékesítése ügyében tett feljelentést
A fideszes országgyűlési képviselő befolyással üzérkedés és hivatali visszaélés miatt újabb fővárosi ingatlan értékesítése miatt tett feljelentést pénteken.
A kormánypárti képviselő az MTI-nek elmondta: a héten megjelent sajtóinformációk szerint egy, a III. kerületi Bécsi úton található 10,5 hektáros, fővárosi tulajdonú ingatlant adtak el egy osztrák befektetőnek.
Az ingatlan értékesítésében részt vevők - Barts J. Balázs, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója és Berki Zsolt, aki többször közvetítőként jelent meg a Városháza eladásával kapcsolatban - ugyanazok, akik a korábbi, Nagytétényi úton található ipari park értékesítéséhez is köthetők - ismertette.
Budai Gyula közölte: a sajtóban a napokban megjelent hangfelvételen arra is tesznek utalást, hogy miután a Bécsi úti ingatlant eladták az osztrák befektetőnek, Berki Zsolt egy új autót vásárolt magának. Ez azt sejteti, hogy ismét korrupciós ügyről lehet szó - emelte ki a képviselő, hozzátéve: minden olyan esetben feljelentést tesz majd, amikor olyan információ jut tudomására, amely alapján bűncselekmény gyanúja merül fel egy ingatlan értékesítésénél.
Az országgyűlési képviselő beszámolt arról is: azért fordult ismételten a nyomozóhatósághoz, mert a héten Karácsony Gergely főpolgármester kétszer is olyan nyilatkozatot tett, hogy nem hajlandó összehívni a Fővárosi Közgyűlést, és vizsgálóbizottságot felállítani a fővárosi ingatlanügyek, illetve a Városháza eladásával kapcsolatos ügyek kivizsgálására.
Top hírek


Hatalmas áttörés: Több mint 4000 éves, arannyal borított múmiát találtak
A feltárás során nemcsak szobrokat találtak.

Eladó a kolbászcsempe és a kézzel gyártott hógolyó – ezek az internet legőrültebb hirdetései
Hirdetéseket, amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre