Vizsgálja az Oktatási Hivatal Karácsony szabálytalan egyetemi foglalkoztatását
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolÁtfogó vizsgálatot folytat az Oktatási Hivatal (OH) Karácsony Gergely szabálytalan tanársegédi és adjunktusi kinevezésével, illetve foglalkoztatásával kapcsolatban. 15–20 oktató alkalmazását vizsgálják.
A napokban jelentette be az Oktatási Hivatal, hogy vizsgálatot indít Karácsony Gergely egyetemi foglalkoztatásával kapcsolatban. Ebből azért lett egyáltalán ügy, mert a főpolgármester úgy lett előbb tanársegéd, majd adjunktus a Budapesti Corvinus Egyetemen, hogy nem rendelkezett államilag elismert C típusú nyelvvizsgával, márpedig ez előírás volt.
Ennek ellenére a főpolgármester több alkalommal is azt bizonygatta, hogy évekkel korábban középfokú nyelvvizsgát szerzett angolból. Csakhogy gyorsan kiderült, ez nem igaz. A hazugságspirálba kerülő politikus a lebukás után azzal védekezett, hogy papírja van a nyelvtudásáról: csakhogy a lektorátusi igazolás nem feleltethető meg az államilag elismert nyelvvizsgával – hívta fel rá a figyelmet az Origo.
Karácsony foglalkoztatásának idején az intézmény doktori szabályzata kötelező jelleggel előírta: a tanársegédi pozíció betöltéséhez legalább egy nyelvvizsgát fel kell tudnia mutatnia, az adjunktusi feladatok ellátásához pedig egy második idegen nyelv szaknyelvi és előadói szintű ismeretével kell rendelkeznie a doktoranduszoknak.
Mivel a baloldali politikus nem teljesítette a doktori iskola feltételeit, ezért felmerül a kérdés: hogyan vállalhatott 2004 és 2008 között tanársegédi, majd 2008 és 2012 között adjunktusi állást az egyetemen?
Az Oktatási Hivatal ennek kapcsán kezdett el vizsgálódni, hiszen a főpolgármester jó eséllyel haveri alapon, a szabályok megkerülésével lépdelhetett előre az egyetemi ranglétrán. Az OH komolyan vette a dolgát: az Origo értesülései szerint ellenőrzését – Karácsony mellett – kiterjesztette az egyetem más tanáraira is. Az átfogó vizsgálatban 15–20 oktató alkalmazását vizsgálják.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
Top hírek
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre