RETRO RÁDIÓ

Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke kiállt a kínai vakcina mellett





Etikai vizsgálatot indít a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a DK egészségpolitikusának, Komáromi Zoltánnak a vakcinaellenes kijelentése miatt, ám a szervezet elnöke, Kincses Gyula – aki korábban maga is a DK elnöke mellett politizált, hiszen Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt volt egészségügyi államtitkár – orvosként nem akarta elmondani a véleményét kollégája megnyilvánulásáról. De mondatai inkább elhatárolódásnak tűntek. Emellett Kincses Gyula a Pesti TV-ben egyértelműen állást foglalt a kínai vakcina mellett.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.03.
eljárás oltás

Kincses Gyula az ezentúl minden este 7-kor jelentkező Pesti Riporter adásában, azaz a Pesti TV műsorában közölte: a MOK-ot nagyon zavarja, hogy túlpolitizálták a vakcinakérdést. Mindezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a korábban vezetése alatt álló Magyar Orvosi Kamara közleményben tudatta, hogy amíg nincsen magyar dokumentáció a keleti vakcinák alkalmazásáról, addig nem tudják azt nyugodt lelkiismerettel ajánlani a betegeknek. Most viszont már más a helyzet, erre utalt, hiszen magyar szakemberek megfelelő engedélyt adtak.

A kínai vakcina kapcsán így fogalmazott: az a jó vakcina, amit beadnak.

Kincses Gyula kifejtette: véleménye szerint nincs különbség az engedélyezett vakcinák között, illetve ha van, az szakmai különbség, és nem politikai hovatartozástól függően kell választani azok közül. Hozzátette: az alkalmazási leírás mondja meg, hogy melyik kinek adható, és ennek megfelelően kell eljárni. Kincses Gyula továbbá kiemelte azt is, hogy a MOK-ot nagyon zavarja, hogy túlpolitizálták a vakcinakérdést. Hozzátette: bármilyen vakcina vagy gyógyszer engedélyezése hosszú idő, de ebben a mostani helyzetben nem lehet ennyit várni, lépéskényszer van.

Eljárás indulhat a gyurcsányista Komáromi ellen

Komáromi Zoltán, a DK egészségpolitikusa a minap az ATV-ben nem értett egyet azzal, hogy a betegségnél bármelyik vakcina jobb lenne. Komáromi praktizáló orvos is amellett, hogy Gyurcsány elkötelezettje, így kijelentése nem véletlenül okozott óriási felháborodást. A neves idegsebész professzor, Csókay András például a MOK elnökének írt levelében azt kérte, indítsanak etikai eljárást Komáromi ellen, valamint határolódjanak el politikai tevékenységétől.

Komáromi Zoltán maga ismerte el, hogy elbizonytalanítja a betegeit a kínai oltóanyaggal kapcsolatban, politikai agitációja pedig emberéletekbe kerülhet.

Kincses Gyula, aki korábban szintén Gyurcsány Ferenc mellett politizált, elmondta, hogy ha bejelentés érkezik hozzájuk, kötelességük elindítani az etikai vizsgálatot, és ezt most is megteszik, ám arra a kérdésre, hogy orvosként mit gondol Komáromi kijelentéséről, szűkszavúan annyit mondott: szerinte az politikai indíttatású volt, és a MOK nem pártolja, ha bárki bármilyen vakcináról lebeszéli a betegeket, hiszen nem lehet előre tudni, hogy annak milyen következménye lesz az emberi életre.





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás