
Itt az első belső fotó a Budapest legnagyobb kerületében épülő sportcsarnokról
Az már most látszik, hol lesz a mászófal a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban.

Az már most látszik, hol lesz a mászófal a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban.

Az utóbbi időben elszaporodtak a köztéri viráglopások ebben a kerületben. A tettesek ellen a rendőrség és a helybéliek is szigorúan fellépnek.

Egészen megható eset történt a Pesti úton, kamerára vették, ahogy önzetlenül segítenek autós társaikon a fiatalok.

Vidéki településeken több embert is becsapott az asszony, a XVII. kerületi rendőrség közokirat-hamisítás és csalás miatt hallgatta ki.

Dunai Mónika felszólította Karácsony Gergelyt, vonja vissza a döntést.

Hihetetlen jeleneteket rögzített egy autós fedélzeti kamerája Budapesten. Egy idegbeteg ámokfutó garázdálkodott az utakon.

A baleset miatt lezárták a Rákoscsaba vasútállomás feletti felüljárót.

Egy háromszintes társasház teteje gyulladt ki a reggeli órákban, a tűzoltók több vízsugárral küzdenek a lángokkal.

A „Szerelem, óh!” Murray Schisgal, az Oscar-jelölt szerző legkedveltebb színpadi műve.

A baleset a Ferihegyi út és a Pesti út kereszteződésében történt.

Az egyik szomszéd biztos abban, hogy ez vezetett a tragédiához.

Vasárnap este találtak rájuk a XVII. kerületben, emberölést feltételeznek.

Letarolta egy autós a rákoshegyi Kodolányi János teret, ahol kidöntötte a „0 km követ”, egyúttal a virágágyást is legyalulta.

Október 25-től a főváros északi és keleti régiója között vehető igénybe a szolgáltatás, egyelőre tesztjelleggel.

Vicces állatképekkel kampányolnak a kutyagumi ellen.

Egy budapesti fér nagyüzemben termesztett kannabiszt a kertjében és a lakásában egyaránt.

A férfi rákosmenti otthonában, valamint annak kertjében termesztette a növények. Végül a rendőrség kopogtatott nála.

Mutatjuk, hol számíthatsz munkálatokra a fővárosban!

Mutatjuk, mikor és hol szabadulhatnak meg fölös berendezési tárgyaiktól.

Újabb kerületben szabadulhatunk meg régi bútorainktól, az éjszaka azonban az éneklő macskáké.

Rablás és más bűncselekmények miatt körözik Plank Zoltánt.
5
6
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.