
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolVidéki településeken több embert is becsapott az asszony, a XVII. kerületi rendőrség közokirat-hamisítás és csalás miatt hallgatta ki.
A XVII. Kerületi Rendőrkapitányság kuruzslás és közokirat-hamisítás bűntett, valamint csalás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki azt az asszonyt, aki vidéki településeken több embert is becsapott – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a police.hu oldalon.

A feljelentés alapján a nő 15 ezer forint körüli összegért ujjbegyből vérmintát vett, amit állítólag egy oslói laboratóriumba küldött elemzésre.
A teszteredmények alapján teljes géntérképet és egyéni gyógymódot ígért, további 13 ezer forintért pedig gyógyhatásúnak mondott készítményeket is adott – tették hozzá.
A fővárosi rendőrök megállapították, hogy a nő által bemutatott orvosi diploma hamis, ezért előállították és kihallgatták.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.