
Bődületes programmal jön az MTV EMA a Hősök terére
A Hősök terén ad koncertet a OneRepublic november 13-án az MTV Europe Music Awards (MTV EMA) díjátadóhoz kapcsolódva, amelyet másnap este rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában.

Romániában több mint ötvenszeres a halálozási ráta a beoltott országokhoz képest
Romániában az elmúlt héten több mint ötvenszer nagyobb volt az egymillió lakosra jutó koronavírus-halálozások aránya a magas beoltottságú országok halálozási rátájához képest.

Sokan az első oltást sem vették fel Ukrajnában, egyre több a vörös zóna
Még ezen a héten három újabb megye kerülhet Ukrajnában a járványhelyzet szerinti legszigorúbb, vörös besorolásba.

Minden titok kiderült, ezért ment tönkre L.L. Junior házassága
A zenész eddig nem beszélt arról, hogy miért futott zátonyra a házassága Körtvélyessy Kingával. Egy Instagram-poszt azonban beszédesebb volt, mint az elmúlt hónapok bármelyik nyilatkozata.

Fagyoskodni is drága mulatság a Verseny utcában, duplán fizetnek a fűtésért, ami igazából nincs is
Viccnek is rossz, ami az erzsébetvárosi önkormányzat tulajdonában lévő Verseny utca 26.-ban zajlik.

„Magamra sem ismerek” – Jessica Simpson drámai vallomást tett – Fotó!
A gyönyörű sztár évekig küzdött az alkoholizmussal, szinte felismerhetetlen volt pár évvel ezelőtt.

Ez fájhatott: II. Erzsébet úgy szólt be Harry hercegnek, ahogy csak egy királynő tud – Videó!
A királynő a múlt heti klímacsúcson ugyan személyesen nem vett részt, de videóüzenetet küldött. Harrynek és Meghannak ez nem eshetett jól.

Nagy visszatérő a válogatottban, Marco Rossi keretet hirdetett
Marco Rossi keretet hirdetett az év utolsó két mérkőzésére. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya ismét számíthat Szalai Ádámra.

Hihetetlen változáson ment keresztül Wossala Rozina, még sosem volt ilyen vékony – Fotó!
A sztárséfre rá sem lehet ismerni, még ő sem érti, hogy sikerült ennyit fogynia ilyen gyorsan.

Most adták át, máris horrorisztikus dolgokat művelnek az M30-as autópályán – brutális felvételek
A múlt hét kedden átadott új autópálya-szakaszon a napokban többen is a forgalommal szemben hajtottak fel, sőt volt, aki kerékpárral közlekedett a leállósávban.

Szívszorító! Így néz ki most Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos sírja – Videó!
Az olimpiai bajnok labdarúgó és a Kossuth-díjas színésznő nem szakadtak el egymástól sok időre, mindketten tavaly haltak meg.

Drámai adatok! Romániában ismét rekordot döntött a halottak száma
Az országban több mint egy hete csökken az újonnan azonosított koronavírus-fertőzések üteme, de továbbra is növekszik a járvánnyal összefüggő elhalálozások mozgóátlaga.

Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról, így van most
A színészt még a hétvégén vitték kórházba mentővel, az egész országra ráijesztett.

Gyermekkori álma vált valóra Mága Zoltánnak, megható posztban jelentkezett - Fotók!
A világ legnagyobb hegedűművészével találkozott Mága Zoltán New Jersey-ben.

Összevissza rugdostak egy férfit a rendőrök Budapesten
Hivatalos eljárásban, csoportosan elkövetett bántalmazás és más bűncselekmények miatt vádat emeltek hét rendőr ellen - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-t.

Dömötör Csaba tiszta vizet öntött a pohárba az energiaár-robbanással kapcsolatban – Videó
Dömötör Csaba Facebook-oldalára töltött fel egy videót, ahol kifejtette, miért kezelné katasztrofálisan a baloldal a mostani energiaválságot.
6527
8529
