
Egyszerre meleg és havazás? A következő napok időjárására fel kell készülni
Nem lesz kellemes, ha érzékeny vagy az időváltozásra.
Most nagyon nem mindegy, hogy az ország melyik részén élsz!
Augusztus végén szinte minden nap más idő lesz az ország keleti, illetve nyugati részén. Így lesznek, akik a szabadtéri nyárbúcsúztatókat élvezhetik, míg máshol odahaza lehet összesíteni a tanévkezdéshez szükséges eszközöket, felszereléseket, ruhadarabokat.

A Köpönyeg.hu prognózisa láttán az ember könnyen úgy érezheti, mintha nem is egy, de mindjárt két időjárás-előrejelzést nézne minden egyes napra keddig.
Szombaton a gyakran erősen gomolyfelhős égből délnyugat felől több hullámban várható zivatar, zápor. Felhőszakadás és jégeső is lehet. Eleinte a DNy-i, majd az ÉNy-i szél erősödhet meg. 23 és 30 fok közé esik vissza a hőmérséklet.
Vasárnap keleten még előfordul zápor, zivatar, míg nyugaton már sok napsütés, tiszta idő ígérkezik. 26-28 fok körüli, mérsékelten meleg idővel búcsúzik a nyár.
Hétfőn, szeptember első napján estig sok napsütés várható, de estétől ÉNy felől már csapadék érkezhet. 30 fok körül tetőzhet a hőmérséklet.
Kedden magasra törnek a gomolyfelhők, és többfelé fordulhat elő eső, zápor, zivatar. Az ÉNy-i szél megerősödik. 20 és 29 fok közé csökken a hőmérséklet.

Nem lesz kellemes, ha érzékeny vagy az időváltozásra.

Enyhébb, de téli idő marad.

Február első napján folytatódik a hideg tél.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.