
Hétvégén beköszönt a perzselő nyár: ilyen időjárásra számíthatunk
Tomboló kánikula jön hétvégén.
Kiadták a figyelmeztetést a meteorológusok.
Bár a szerdán érkezett hidegfront ellenére is melegebb az időnk az ilyenkor megszokottnál, a frontfelhőzet több hullámban hoz csapadékot. Leginkább az északnyugati tájakon és az északi határnál fordulhat elő eső, a ködös, rétegfelhős területeken szitálás, ónos szitálás, emiatt továbbra is óvatosságra intik a közlekedőket.
A Köpönyeg előrejelzése szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön a borult, ködös részeken 0 és +3, másutt 5 és 10 fok között várható. Késő estére –3 és +4 fok közé hűl a levegő.
Amitől leginkább tartanak az időjósok, az az, hogy az északnyugati szél élénk, főként a középső országrészben csütörtöktől egyre erősebb lesz, és a hétvégére akár szélviharrá is fokozódhat. A várható nagy erejű széllökések miatt már csütörtökre is két vármegyére (Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg) is elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Ez azt jelenti, hogy az érintett területeken a várt legerősebb széllökések meghaladhatják az óránként 70 kilométeres sebességet.
Tomboló kánikula jön hétvégén.
Vége a kánikulának, érkezik a felfrissülés!
Meteogyógyász beszélt a következő napok hatásairól.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.