
Két részre szakad az ország: nyomasztó lesz az időjárás ezeken a tájakon
Mutatjuk az ország mely részein kell elővenni az esernyőt!
Komoly zivatarokra kell számítani hétfőn a fővárosban is. Komoly zivatarokra kell számítani Budapesten is.
A hét első munkanapján túlnyomó részben borult idő várható kis és közepes intenzitású esővel. Később egyre többfelé csökken, illetve begomolyosodik a felhőzet, rövid időre a nap is kisüthet, de a Nyugat-Dunántúlon és az északi megyékben néhol tartósan borult marad az ég. Ekkor elszórtan alakulnak ki záporok, északkeleten és a Dunántúlon zivatarok is. Az északi szél a Nyugat-Dunántúlon időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul. Késő estére 4, 9 fokra hűl le a levegő.
A fővárosban a maximum hőmérséklet 10 fok lesz. Budapesten az előrejelzés szerint délig várható csapadék.

Hétfőn napközben többfelé alakulhatnak ki záporok, a Dunántúlon, illetve az Északi-középhegység térségében helyenként zivatarok is, melyekhez lokálisan intenzív csapadék (10–20 mm), illetve (aprószemű jég) hódara/jégdara társulhat, ezért számos megyére figyelmeztetést adtak ki.

Mutatjuk az ország mely részein kell elővenni az esernyőt!

Szeles, esős, párás, ködös napra számíthatunk.

Akár 18 fokot is mutathat a hőmérő higanyszála a héten.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.